Törökország első űrhajósa és három európai társa visszatért a Földre

MH/MTI
2024. február 9. péntek. 19:40

A texasi székhelyű startup cég harmadik kereskedelmi missziójának résztvevői a tájékoztatás szerint a SpaceX amerikai űrvállalat Crew Dragon űrhajóján Florida partjai előtt szálltak le a tengerre.

A négy űrhajós szerdán indult el az ISS-ről, miután több mint két hetet töltött el a fedélzetén. Ez volt az eddigi leghosszabb űrmisszió, amelyet kereskedelmi alapon szerveztek.

A négy asztronauta – a spanyol–amerikai kettős állampolgár, korábbi NASA űrhajós, Michael López-Alegría, aki a misszió parancsnoka, továbbá az olasz Walter Villadei, a svéd Marcus Wandt és a török Alper Gezeravci, aki az első török állampolgár a világűrben – január 18-án indult a floridai Cape Canaveralben lévő űrközpontból a Föld felszíne felett 400 kilométerrel keringő ISS-hez.

Az Ax–3 missziót az Axiom Space magánvállalat a NASA-val együttműködve készítette elő. A kvartett számos kísérletet végzett az ISS fedélzetén, amelyek zöme az űrrepülésnek az emberi egészségre és a betegségekre gyakorolt hatásait kutatta.

Ez az Axiom harmadik ilyen jellegű – kereskedelmi alapon szervezett – űrmissziója. A vállalat űrhajósonként legkevesebb 55 millió dollárt (19 milliárd forint) kér a szolgáltatásait igénybe vevő államoktól, illetve cégektől.

Elolvasom a cikket