Új szabályt vezetnek be a világ legmagasabb hegycsúcsán

Új szabályt vezetnek be a világ legmagasabb hegycsúcsán, miután a hegymászók bizony nem mobilvécékben intézik el a dolgukat – írja a Metropol a DailyStar nyomán. Az új intézkedés kötelezővé teszi a csúcs környékén a kakizsák használatát, vagyis az ide látogatóknak össze kell szedniük maguk után a piszkukat, és egy zacskóban magukkal kell vinniük. A csúcsról visszatérő hegymászókat a hatóságok ellenőrizik majd, hiányosság esetén pedig szigorú büntetésre számíthatnak.

„A hegyeink bűzlenek. Arról panaszkodnak a környéken dolgozók, hogy emberi széklet látható a sziklákon, és ettől néhány hegymászó még meg is betegedik. Ez elfogadhatatlan, arról nem beszélve, hogy rontja az imázsunkat” – nyilatkozta Mingma Sherpa, Pasang Lhamu vidék önkormányzati elnöke.

Hozzátette: a hegymászóknak ezután kakizsákot kell vásárolniuk, amelyeket az alaptáborba visszatérés után meg kell mutatni az ellenőröknek. Szerinte egy mászó átlagosan napi 250 gramm székletet produkál, a legtöbb ember pedig nagyjából két hetet tölt a táborokban. A környezetszennyezés elleni csoportot vezető Chhiring Sherpa azt mondta:

„Azt tervezzük, hogy két táskát adunk a mászóknak, amelyeket öt-hat alkalommal használhatnak fel.”

Elolvasom a cikket