Újabb magyar győzelem a jégkorong olimpiai selejtezőn

MH/MTI
2024. február 9. péntek. 22:21

Don MacAdam szövetségi kapitány együttese szombaton a szintén százszázalékos japán válogatottal találkozik, és a mérkőzés győztese jut a kvalifikáció utolsó körébe.

A magyarok a spanyolok elleni 7-3-mal, a litvánok a japánokkal szemben 4-6-tal kezdtek.

A vendégek ezúttal a kilencedik percben 13 másodperc alatt értékesítették az emberelőnyüket, viszont erre pazarul reagált a házigazda: Galló Vilmos szűk két perc alatt egyenlített, majd két és fél percre rá Terbócs István passzolt remek ütemben Mihály Ákos elé, aki kapásból nagy gólt lőtt. Újabb három perc múlva Nemes Márton közelről nem hibázott, ám később kiállították. Ahogy visszatért, jött az újabb magyar találat: Erdély Csanád a kapu mögé bevitt koronggal elcsalta a rövid sarokról a kapus Elvinas Karlát, Hári Jánosnak pedig nem volt nehéz dolga a félig üres kapuba lőnie.

A második harmad is nyomasztó hazai mezőnyfölényt hozott, ám újabb gól nem született, pedig 18-8 volt ebben a szakaszban a kapura lövési arány. A záró játékrészben Hári iramodott meg, átment a védelmen, és pimasz gólt szerzett. Az 55. percben Hári aztán emberelőnyben még egy gólpasszt kiosztott, Sofron István bombázott a léc alá, nem sokkal később pedig Kiss Roland távolról állította be a 7-1-es végeredményt.

Ez volt a két csapat 16. egymás elleni összecsapása és a 15. magyar siker. Tétmérkőzésen 13-ból 13-at nyertek a magyarok.

A tornáról az első helyezett jut tovább a 2026-os milánói olimpia selejtezőjének következő, utolsó fázisába, amelyet idén augusztus 29. és szeptember 1. között rendeznek három helyszínen. Amennyiben a kvalifikációban a legelőkelőbb helyen kiemelt magyarok jutnak tovább Budapestről, úgy nyár végén Dániában szerepelnek a házigazda, a norvég és a szlovén együttes társaságában. Onnan a legjobb csapat jut ki az olimpiára.

A nemzetközi szövetség (IIHF) megjegyzésében szerepel, hogy ha a fehéroroszok nem játszhatnak a nyár végi kvalifikációban, akkor módosulhatnak a selejtezős csoportok, illetve ha az oroszokat sem engedik indulni az olimpián, akkor az ötkarikás beosztás is változhat. A magyarok legutóbb 1964-ben, azaz hatvan éve szerepeltek olimpián.

Elolvasom a cikket