Kik pénzelik a finn elnökjelölteket?

Elpazaroltuk az összes pénzt, amit kaptunk – mondta hívei előtt két hete tartott finn elnökválasztási forduló éjszakáján tartott beszédében a baloldali zöld elnökjelölt, Pekka Haavisto. „Több pénzre van szükségünk” – könyörgött beszédében a volt külügyminiszter Haavisto. Kérését kétségtelenül meghallgatták, Haavisto ugyanis több mint egymillió euróval több pénzt tudott összegyűjteni a kampány második fordulójában – írta a Helsingin Sanomat (HS).

Haavisto kampányoldalán van egy valós idejű számláló, amely azt mutatja, mennyi pénz van a bankban. Ennek alapján úgy tűnik, elég gyorsan jön a pénz. Az első forduló előtti előzetes bejelentés szerint Haavistonak 750 837 eurója volt, ám a múlt héten már 1 329 592 euró. Február 9-én tíz órakor a számláló szerint 1 794 529 euró gyűlt össze, pár órával később, délután pedig 1 872 212 eurót mutatott a számláló. Pár óra alatt gyűlt össze tehát 80 ezer euró.

Ennek ellenére továbbra is több pénzből gazdálkodhat kampányában a másik finn elnökjelölt, a finnül, svédül, angolul, franciául és németül beszélő Alexander Stubb. Ő a Nemzeti Koalíció jelöltje, korábban ő is volt külügyminiszter 2014. június 24. és 2015. május 29. között pedig Finnország miniszterelnöke is. Neki sikerült összeszednie azt a 2,5 millió eurót, amit megcélzott. Az ő stábja kiadott a választási finanszírozásról egy közleményt, amely szerint már február 6-án 2 457 829,38 eurójuk volt, ami több mint félmillió euróval több, mint a kampány korábbi részében, az első forduló tényleges választási napja előtt. Akkor az összeg 1 908 317,61 euró volt.

Tehát Stubb kampányának még mindig jóval több forrása van, mint Haavistoénak, de a különbség csökkent. A hírek szerint korábban Stubb számára több mint egymillió euróval volt több pénz, mint Haavisto kampányára, a legutóbbi összevetés szerint pedig körülbelül 600 ezer euró a különbség. (Azóta azonban Stubb kampánya valószínűleg több pénzt gyűjtött be.)

Stubb és Haavisto kampányainak finanszírozása egyértelműen eltérő. A legutóbbi bejelentés szerint Stubbnak összesen 101 adományozója van, akik legalább 1500 eurót adtak át. Az összeg annyiban lényeges, hogy a finneknél minden, legalább 1500 eurós adomány esetén a választási finanszírozási értesítésben fel kell tüntetni az adományozó adatait. Haavistonál 28 ilyen, legalább 1500 eurós támogató van, az ő kampányára összegyűjtött pénz nagy része inkább kis adományozóktól származik. A kampány honlapja szerint összesen már több mint 20 ezer támogató adakozott neki. A HS által az első forduló előtt készített választásfinanszírozási anyagban a jelöltek legnagyobb adományozóit sorolták fel. Lássuk, Stubb és Haavisto esetében mely új nagy adományozók lettek a kampány második fordulójában.

A korábbi adatok szerint Stubb kampányának legnagyobb adományozója Sami Inkinen, az Egyesült Államok befolyásos egészségügyi vállalkozója és befektetője volt, 67 ezer euróval. Most kiderült, hogy Inkinen további 33 ezer eurót, azaz összesen 100 ezer eurót adományozott. Inkinen a Virta Health vezérigazgatójaként dolgozik és úgy tett szert nagyobb vagyonra, hogy eladta Trulia ingatlanközvetítő szolgáltatását.

Stubb egy másik jelentős adományozója, a Camilla és John Lindfors pár szintén több pénzt adott a második fordulóra. Az első bejelentés szerint 50 ezer eurót adtak, a frissített összesítés szerint pedig másodszor is ugyanennyit, azaz összesen ők is 100 ezer euróval támogatják a volt miniszterelnököt. John Lindfors Hongkongban élő kockázati befektető, aki egykoron többek között a Goldman Sachs befektetési bank partnereként dolgozott. A Permira magántőke-társaság vezérigazgatója, Kurt Björklund is megduplázta Stubb támogatását, összesen ugyancsak 100 ezer euróra.

A Finnországban született Poju Zabludowicz, Londonban élő finn-brit-izraeli üzletember és befektető 25 ezer eurót adományozott Stubbnak. A nyilvánosságot kerülő milliárdos vagyona nagyrészt az ingatlan- és szállodaiparban van. Ő a profi finn jéghokicsapat, a Tappara fő tulajdonosa is. Poju Zabludowich apja, Shlomo Zabludowich lengyel származású izraeli üzletember már a 20. század második felében nagy vagyont szerzett a fegyveriparral. Zsidó családban született a lengyelországi Łódźban, apja rabbi volt. Zabludowiczot és családját az auschwitzi koncentrációs táborba internálták, ahol csak ő és felesége, Pola maradtak életben. A háború után Svédországon keresztül Finnországba vándorolt ki és a finn Tampella fegyvergyártó és Izrael közötti fegyverkereskedelem révén gazdagodott meg. Ő alapította a Tamares befektetési céget, amely jelenleg fia, Poju tulajdona.

Robert és Charlotta Furuhjelm 15 ezer eurót adományozott Stubbnak. Robert Furuhjelm a Nordic Capital tőkebefektetési társaság partnere, Charlotta Furuhjelm pedig a Brandt Group társaság igazgatóságának elnöke. Stubb további jelentős adományozói közé tartozik még több 10 ezer eurós támogató, közöttük például a pénzügyi szektor ászának tartott befektető, Peter Fagernäs, vagy éppen a Nokia korábbi vezérigazgatója, Jorma Ollila is.

Pekka Haavisto legnagyobb új adományozója Tiina Herlin, aki 25 ezer euróval támogatta a kampányt. Herlin a Tiina és Antti Herlin Alapítvány alelnöke. Most a hatalmas Herlini család három tagja – Anna Herlin, Herlin Ilona és Tiina Herlin – jelentős összegekkel finanszírozta Haavisto kampányát. Sam Huber zenész 10 ezer eurót adományozott Haavisto kampányára. Huber az Ahlström és Huber iparos család tagja.

A magánszemélyek közül Pekka Haavisto kampányának messze a legnagyobb támogatója Olli Muurainen vállalkozó. Muurainen nem kevesebb, mint 141 100 eurós közvetlen pénzügyi támogatást adott a kampányra. Emellett Muurainen cége, a Management Events 6000 euró értékben üzlethelyiséget adományozott a kampányhoz, és 3000 euróért közösségi belépőt vásárolt egy fizetett haavistoi szemináriumra. A finnek számára kivételes Muurainen óriási támogatása, ami már az első forduló előtt szóba került a Haavisto stábja által közzétett választási jelentésben. Muurainen nem adott több pénzt a második fordulóra.

Elolvasom a cikket