Rippel Feri százötven évig fog élni?!

Az idő múlásával egyre többen panaszkodnak arra, hogy valamijük fáj, romlik az egészségük, és egyre nehezebb megküzdeniük a hétköznapokkal. Rippel Ferinek azonban nincsenek ilyen gondjai, arra törekszik, hogy minél hosszabb életet tudjon leélni mindenféle egészségügyi panasz nélkül – írta meg a Borsonline.hu.

– Sok évvel ezelőtt kitűztem célul azt, hogy száz évig szeretnék élni. A napjaimat ennek rendelem alá, mindig szem előtt tartva ezt a célt. Nagyon fontos a fájdalommentesség és az, hogy az egészségnek minden aspektusát meg tudjam közelíteni. Egy férfi számára is fontos az, hogy milyen a bőre, a teste, az ízületei, az izmai. Az orvostudomány folyamatos fejlődésének köszönhetően még az is elképzelhető, hogy százötven évig elélhetünk, tehát ezt a százéves limitet minden bizonnyal ki fogom még tolni! – mondta a lapnak.

Hozzátette: „Mindennap úgy indulok el otthonról, hogy előtte nyújtok. Ha ezt nem teszem meg, akkor utána nehézzé válik a nap, és kicsit feszültté is válok, göcsörtös leszek tőle. Ugyanígy alvás előtt is mindig nyújtok. Folyamatosan járok mindenféle vérvételre és szűrővizsgálatokra, és géndiagnosztikán is részt vettem.”

Ripel Feri a koffeint, a nikotint és az alkoholt teljesen kiiktatta életéből.

Elolvasom a cikket