Szánthó Miklós: A jobboldalon a hibáknak következményük van, a baloldalon a bűnökért dicséret jár

MH/MTI
2024. február 10. szombat. 20:54
Frissítve: 2024. február 10. 21:02

Szánthó Miklós arról beszélt, hogy a magyar jobboldalon jó és felelősségteljes politikusok vannak, olyanok, mint Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akik ugyan követnek el hibákat, de a jobboldalon a hibáknak, a tetteknek következményük van. Ezzel szemben a baloldalon a bűnökért még dicséret is jár – tette hozzá.

További fontos különbségnek nevezte, hogy a magyar jobboldal mindig és konzekvensen kiállt a családok és a gyerekek védelme mellett a pedofilokkal és a pedofíliával szemben, a magyarországi baloldal viszont „azzal a Daniel Cohn-Bendittel árult egy gyékényen, aki gyerekeket szexuálisan bántalmazott”.

A magyarországi baloldal volt az, amely nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, amely nem támogatta azt, hogy a pedofilokra súlyosabb büntetési tétel vonatkozzon, amely nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást – mondta a főigazgató.

Szánthó Miklós úgy fogalmazott, a magyarországi „sorosista NGO-k voltak azok, akik elkezdtek érzékenyíteni a pedofília iránt, hogy ez csak egy betegség”, és a magyarországi baloldali média közölt olyan cikkeket, hogy a pedofil is ember, és toleranciával, megértéssel kell hozzá viszonyulni.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket