Több mint kétszáz gyermek vesz részt a Sportoló Nemzet Kosárlabda Kupán

MH/MTI
2024. február 10. szombat. 16:53

Az államtitkár az egész napos programsorozat délelőtti küzdelmei után azt mondta, hogy az olimpiai selejtező megrendezése mellett kiemelt szempont volt az is, hogy azzal egyidejűleg olyan közöségi sportélményeket adjanak a helyi és környékbeli gyermekeknek, amelyekkel elősegíthetik a mindennapos sportolás megszeretését.

A Sportoló Nemzet Program részeként megrendezett kupán több mint kétszáz gyermek vesz részt – tette hozzá. Elmondta, hogy Sopron a magyar kosárlabda történetében különleges helyszín, a programmal pedig a versenysport mellett a közösségi sportolásra is szeretnék felhívni a figyelmet.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott pénteken „fantasztikus” sikert ért el. Hozzátette: azért szeretnék, hogy minél több magyar helyszín legyen házigazdája hasonló sporteseményeknek, mert a pénteki nap is bizonyította, hogy a hazai környezet is tud segíteni a sikerek elérésében.

Az eseményen Dénesné Fegyverneky Zsófia, korábbi válogatott kosárlabdázó, a Sopron Basket játékosa fontosnak nevezte, hogy a gyermekek minél kisebb korban megtanulják, hogy a sport az életük részévé válhat.

A Sportoló Nemzet Kosárlabda Kupát két korosztályban rendezik. Délelőtt a 2014-ben és 2015-ben születettek játszottak, délután pedig a 2012-ben és 2013-ban születettek. A délelőtti mérkőzések érmeit és az ajándékcsomagokat Schmidt Ádám és Dénesné Fegyverneky Zsófia osztották ki, akik előtte kosárlabdáztak is a gyermekekkel.

A korosztályok győzteseinek a kupákat vasárnap, az olimpiai kvalifikációs torna zárónapján, a Magyarország–Spanyolország mérkőzés előtt adják át a Novomatic Arénában.

Elolvasom a cikket