Varga Mihály: A baloldal elvette, mi visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat

MH/MTI
2024. február 11. vasárnap. 12:09
Frissítve: 2024. február 11. 12:18

A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt – tette hozzá Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetés a jelenlegi nehéz és veszélyes időkben is biztosítja az ehhez szükséges több mint ezermilliárd forintot. A kormány teljesíti 2010-ben tett ígéretét, megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét – hangsúlyozta.

A tavalyi 18,5 százalékos emelést már januárban egy újabb, hatszázalékos emelés követte. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint kétszeresére nőtt, vásárlóereje húsz százalékkal emelkedett – ismertette.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok a jövőben is számíthatnak a nemzeti kormányra.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a videóban elmondta: a nyugdíjasoknak nagyon sokat köszönhet Magyarország, a magyar emberek, családok, éppen ezért a kormány mindig kiáll az érdekeikért, és megvédi a juttatásaikat.

„Egyebek között visszaadtuk nekik a korábban a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, ráadásul megemelt formában. Eddig öt alkalommal fizettünk számukra nyugdíjprémiumot, amelyre 2010 előtt sosem volt példa” – mondta.

Hozzátette, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett fontos a gondoskodás és a biztonság is, ezért indították el a Gondosóra programot, amely biztonságot ad az időseknek és megnyugvást a hozzátartozóknak. Többek között ezekről is olvashatnak a JóKor magazinban, az ország legnagyobb példányszámú lapjában – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket