A csoki és a chips ugyanolyan függőséget okoz, mint a cigi

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek hasonló függőséget alakíthatnak ki, mint a cigaretta – figyelmeztetett közelmúltbeli Facebook-posztjában a Rizikometer. Ebbe a kategóriába sorolható egyebek mellett a csoki, a chips, a keksz, a hot dog, valamint a szénsavas és cukros üdítő.

Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a Food Ingredients First cikkére hivatkozva azt írta, a nagymértékben feldolgozott ételek és italok – a cigarettához hasonlóan – erős késztetést, vágyat váltanak ki a fogyasztókból. Az említett termékeknek továbbá hangulatmódosító hatásuk is van.

A kutatók felmérése szerint a felnőttek 14 és a gyerekek 12 százalékánál megfigyelhető a függőséget mutató étkezési viselkedés. Erre utalhatnak az alábbiak:

  • a fogyasztás feletti kontroll elvesztése;
  • a beviteli mennyiség csökkentésének képtelensége;
  • erős sóvárgás;
  • a negatív hatások ellenére is folyamatos fogyasztás.

Az amerikai tudósok azt is kiszámolták, hogy a főként feldolgozott élelmiszerekből álló, szegényes étrenddel összefüggő, elkerülhető halálesetek száma majdnem megegyezik a dohányház által szedett áldozatok számával. Ennek oka vélhetően az, hogy a dohánygyárakhoz hasonlóan az élelmiszeripar is úgy alakítja ki termékeit, hogy azoknak csak nehezen lehessen ellenállni.

Elolvasom a cikket