Elhunyt Orosz István történész

MH/MTI
2024. február 12. hétfő. 12:46

Orosz István 1935-ben született Mádon. 1957-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem-magyar szakon, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatója lett.

Eleinte a Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszék ösztöndíjas gyakornoka, majd 1959 és 1963 között tanársegéd. 1963-tól 1975-ig adjunktus, 1975 és 1986 között docens, majd 1986 júliusától 2005-ig egyetemi tanár. 1975 és 1988 között tanszékvezető, 1980-tól 1986-ig a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 1986 és 1993 között oktatási rektorhelyettes volt. 1988-tól 1994-ig az egyetem Történeti Intézetének igazgatója – írták.

1976-ban védte meg kandidátusi disszertációját, 1998-ban pedig az MTA doktora lett. Az MTA levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2013-ban választották. 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő.

Orosz István fő kutatási területe az újkori magyar és egyetemes agrártörténet.

Több történettudományi társaság vezetésében vállalt szerepet: 2007-től 2015-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt.

Debrecen díszpolgára. Munkásságát 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el.

Elolvasom a cikket