Fából vaskarika: szökött maffiózó gyepálja a zsarukat

Immár 2018 áprilisa óta szökésben van Róbert Okoličány (48) elítélt kassai maffiózó. Most azonban úgy tűnik, a nehézfiúnál elpattanhatott valami, mert kislányosan elkezdett panaszkodni a sarkában loholó rendőrökre – írta meg a pozsonyi Új Szó. Az alvilágban Oki becenévre hallgató figura ügyében anno a Legfelsőbb Bíróság hozott jogerős ítéletet.

A tizenhat vádlottal zajló per a Speciális büntetőbíróságon tizenhárom évig tartott. E maffiának összesen tizenkilenc bűncselekménye szerepel a nyilvántartásában – úgy mint testi sértés, gyilkosság és arra való kísérlet illetve egyéb erőszakok. Mindezekért cserében Okoličányt életfogytig tartó börtönre ítélték.

A széplelkű nehézfiúról sokáig nem lehetett hallani, ám nemrégiben kétórás videót töltött fel, amelyben ártatlanságáról beszél és panaszkodik a rendőrségre, a törvényszéki bizonyítékokra és az ügyészekre is. Valójában mindenki összeesküdött ellene.

Az már szinte szót sem érdemel, hogy természetesen az alkotmánybíróságnál is panaszt tett e nebáncsvirág.

Elolvasom a cikket