Franciaország 42 embert evakuált a Gázai övezetből

MH/MTI
2024. február 13. kedd. 6:41

„Franciaország kérésére 42 személynek sikerült ma elhagynia a Gázai övezetet a rafahi átkelőhelyen keresztül Egyiptom felé” – olvasható a francia külügyminisztérium közleményében. Ezzel több mint kétszázra emelkedett a Gázából „Franciaország kérésére” evakuált emberek száma. A bejelentést megelőzően néhány nappal hozta nyilvánosságra a tárca, hogy meghalt egy francia tanár, aki húsz éven át dolgozott a gázai Francia Intézetben. A tanár kezelés hiánya miatt betegségben hunyt el a Gázában uralkodó „katasztrofális egészségügyi körülmények” következtében.

A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy „Ragaszkodunk ahhoz, hogy az evakuálási tervünkben szereplő embereknek engedélyezzék, hogy Franciaországban találjanak menedéket” – hangsúlyozta a közlemény szerint egy héttel ezelőtti izraeli látogatásán Stéphane Séjourné külügyminiszter. Az evakuáltakról az egyiptomi oldalon a francia nagykövetség és Franciaország kairói főkonzulátusa gondoskodik a külügyminisztérium válságközpontjával együttműködve.

A külügyi tárca közleményében jelezte: Franciaország továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy mások is elhagyhassák a Gázai övezetet és Franciaországba evakuálják őket. A tárca arra is emlékeztetett, hogy „Izraelnek konkrét intézkedéseket kell tennie” a civilek védelmére a Gázai övezetben, és megismételte Franciaországnak a harcok beszüntetésére vonatkozó felhívását.

Elolvasom a cikket