A magyar munkaerő az első

MH/MTI
2024. február 14. szerda. 18:39

A sajtóban megjelent hírekre reagálva az NGM a Nógrád Vármegyei Kormányhivatallal közösen azonnali foglalkoztatásfelügyeleti vizsgálatot indított a Bumchun Precision Hungary Kft.-nél januárban. Az első helyszíni ellenőrzés alapján megállapítható, hogy kisebb munkaügyi jogsértések, szabálytalanságok előfordultak a vállalkozásnál és a munkaerő-kölcsönzők által foglalkoztatott külsős alkalmazottaik foglalkoztatásánál. Magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást – írták.

A közlemény szerint a tárca korábban nyomatékosan felhívta közel 30 munkaerő-kölcsönző cég figyelmét is arra, hogy csak és kizárólag akkor érkezhetnek külföldi munkavállalók, ha magyar munkaerő már nem áll rendelkezésre. A munkaerő kölcsönzésével foglalkozó cégeknek ekként kell alakítaniuk tevékenységüket a hétköznapokban, hozzájárulva a magyar munkaerő előtérbe helyezéséhez.

Hozzátették, hogy a magyar munkaerő az első, ezért az Országgyűlés minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt fogadott el. Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kidolgozás és elfogadás alatt álló új idegenrendészeti törvény végrehajtásához kapcsolódó jogszabályok ugyanakkor a hasonló helyzeteket a jövőben szigorúan büntetni fogják. A lehető legszigorúbb szabályozásra van szükség ahhoz, hogy a magyar munkaerő lecserélésének lehetősége még csak fel se merülhessen.

A tények teljes körű feltárásához szükséges vizsgálatok a következő hetekben tovább folytatódnak a salgótarjáni cégnél, amennyiben pedig máshol hasonló esetek merülnének fel, azok is azonnali vizsgálatot vonnak maguk után – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket