LMA
2024. február 14. szerda. 15:29
Alig négy esztendeje lett kész, tehát még egészen friss a német Rheinmetall által kifejlesztett StrikeShield nevű védelmi rendszer. A modulelemekből felépített szerkezetet a Magyar Honvédség is megvásárolta azért, hogy azok majd a hozzánk kerülő kétszázkilenc darab Lynx harcjármű oltalmazását segítsék. A szóban forgó eszköz fejlesztése 1996-ban kezdődött, s a vállalat 2009 és 2019 között 1149 éles tesztet hajtott végre különféle páncéltörő fegyverekkel, mire elérte a harmadik generációs, s a sorban legfejlettebb verziót.
A védelmi berendezés tömör lényege, hogy érzékeli a járműre kilőtt rakétát, majd azokat egy elhárító töltettel semlegesíti. Ez leírva eléggé egyszerűen hangzik, ám a megvalósítása már csöppet bonyolultabb. Jellemző, hogy anno mind a szovjetek, mind az Egyesült Államok szinte egy időben, az 1950-es évek végén kezdett a témával foglalkozni, ám az első, valóban hadihasználható készülékekre durván másfél évtizedet kellett várni. A mából szemlélve ezek igen ormótlan, sérülékeny és sok energiát igénylő műszerek, melyeket csak az elektronika fejlődésével párhuzamosan lehetett egyre kisebb helyre integrálni. Közös egykori és mai jellemzőjük a radarhasználat, de ezen túl korunkra már optoelektronikai érzékelőkkel is kiegészültek.
Készül a jármű. A méretek magukért beszélnek
Fotó: AFP/dpa/Philipp Schulze
A Magyar Honvédség által beszerzett StrikeShield (szakszóval moduláris védelmi megoldás, azaz APS) más megközelítést alkalmaz, mint hasonszőrű célokat szolgáló társai. A legtöbb APS oldalanként néhány radarból/érzékelőből, valamint jellemzően egy elhárítógránát-vetőből áll, amely az ékező rakéta irányába bocsátja ki időzített töltetét. Utóbbi feladata a cél felé nagy sebességgel száguldó pusztítóeszköz oly mértékű amortizálása, hogy az ott már ne tudjon kárt tenni. A legjobb persze, ha az egész ellenséges „árucikk” a levegőben megsemmisül, de már az is jelentős nyereség, ha „csak” kibillen az irányából vagy esetleg repeszei randevúznak a páncéltesttel.
Apró üröm az örömben, hogy egy gépágyúból vagy harckocsilövegből kilőtt hagyományos lövedék ellenében a legtöbb, ma elérhető aktív védelmi rendszer nem igazán ér sokat. Viszont az is áll, hogy sem a gépágyú, sem a harckocsi „malacát” nem lehet irányítani ha elhagyta a csövet – azaz kell ahhoz némi szerencse, hogy egy harctéren jellemzően hektikus mozgást végző járművet bárki atompontosan telibe tudjon trafálni. Egy löveg szabatossága – sok más tényező mellett – ugyanis nagy mértékben függ például a cső kopásától. Laza hasonlattal élve: amikor hullik a forgács, akkor ott van használat is gazdagon – ez pedig annyit tesz, hogy ezzel párhuzamosan a pontosság is egyre apad.
A Magyar Honvédségnek szállított példány kinézete, oldalán az aktív védelem eszközeivel
Fotó: Wikipedia
Visszatérve StrikeShield-re, az a jelenleg dívó „nagyobb teljesítményű radar és elhárítógránát-vető” jellegű törekvésekkel szemben több, magukba a páncélmodulokba integrált megoldást alkalmaz. Azaz szinte az összes, a lánctalpas oldalára tapasztott panel tartalmaz egy-egy érzékelőt és egy elhárító töltetet. Külön hozadék, hogy e panelek egyben kiegészítő páncélzatként is funkcionálnak, így növelve a személyzet és az eszköz túlélőképességét.
Mindenképpen meg kell jegyezni, mivel nem egy darab, általában nagy teljesítményű lokátor felel az oltalmazásért, hanem sok kicsi, így az úgynevezett rádióelektronikai lábnyom is mérhetően apad. Utóbbi tulajdonság pedig egy-egy meleg helyzetben életmentő lehet. A konkrét adatokat tekintve e szerkezetet legfeljebb hat – míg a konkurensekét akár száz (!) kilométerről is ki lehet szúrni. Ez persze annyit is jelent, hogy a Lynxek mindössze harmincöt méteres körzetben szondázzák aktívan a környezetüket – viszont ez a tapasztalatok szerint elégséges a páncéltörő rakéták eredményes leküzdéséhez.
Az alsó határ amúgy tíz méter, azaz ha valaki ennél közelebb jut egy páncéloshoz, akkor elektronika ide vagy oda, az nem sokat fog érni. A pusztításra vállalkozó katonának viszont nem árt tudnia, ha innét durrant oldalba egy lánctalpast, akkor jó eséllyel saját maga is az örök vadászmezőkre távozik, lévén a csekély távolság és a rendelkezésre álló pár másodperc okán nem nagyon lesz ideje hová eltűnni a „frenetikus eredmények” hatásai elől.
A honvédség amúgy száznegyven millió euró értékben kötött szerződést e berendezésekre. Egy-egy Lynx tizenöt radar-, harmincöt elektro-optikai érzékelőből és harminchárom kivetőtöltetből áll. Utóbbiak egy részét nem oldalra, hanem fölülre szerelték, így a magasból befutó támadásokra is tud majd reagálni.