Gyökérkefével mossák le a német kormánypártokat a tartományi választásokon

G. Fehér Péter
2024. február 14. szerda. 6:24
Frissítve: 2024. február 14. 6:31

A német koalíciós kormány most már azt sem tudja, hogy melyik új, pontosabban nem tradicionális párttól féljen jobban. Tulajdonképpen mind a markánsan jobboldali, 2013-ban alapított Alternatívát Németország (AfD), mind pedig a néhány hónapja létrejött, a Baloldal pártból kiszakadt, karakteresen rendszerkritikus Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) is komoly veszélyt jelent a szociáldemokratákra (SPD), a Zöldekre és a szabaddemokratákra (FDP).

Izgulnivalójuk van bőven a német kormánypártoknak. Nemcsak a júniusi európai parlamenti választások miatt, hanem azért is, mert nyár után jön az ősz, és akkor három kelti tartományban – Szászországban, Thüringiában és Brandenburgban – helyi voksolás lesz.

Egy új németországi közvélemény-kutatás megdöbbentő eredményeket hozott, amelyek mélyreható politikai változásokra utalnak: Sahra Wagenknecht és új pártja arra készül, hogy megdöntse a hagyományos politikai pártrendszert az ország keleti részén. Ugyanezen közvélemény-kutatás szerint a migránsellenes AfD továbbra is erős támogatottságot élvez az országnak ebben a körzetében. Az előrejelzések szerint az AfD és BSW külön-külön politikai frontáttörésre készül az egykori NDK területén. A felmérések azt mutatják, hogy a térségben valószínűleg a politikai süllyesztőbe kerülnek a balliberális pártok.

Wahlkreisprognose közvélemény-kutatásai közül emeljük ki példaként Szász-Anhalt kelet-német tartományt. A cég szerint, ha most lenne a tartományi választás, akkor a berlini koalíció három pártja közül egyik sem kerülne be a helyi parlamentbe, mert mind a három alakulat a bejutáshoz szükséges, ötszázalékos küszöb alatt teljesítene. Azért tegyük hozzá, hogy országosan a berlini kormány pártjai jobban állnak, de az AfD így is hozná szövetségi szinten a 20–25 százalékot. Szász-Anhalban a tartományi erőpróbát a magát jobbközépnek mondó, valójában inkább a balliberális, globalista berlini kormányra hajazó, ellenzéki CDU nyerné meg, 28,5 százalékos eredménnyel.

A kereszténydemokraták azért nem dőlhetnek hátra, mert a tarkójukon érezhetik az AfD lihegését, amely csak egy százalékkal maradna le mögöttük. Ebbe a képbe robbant bele a BSW, az új baloldali párt, amely 23 százalékot kapna. Vagyis a kormánykoalíció pártjai eltűnnének Szász-Anhalt politikai színpadáról. Velük együtt a tartomány parlamentjébe nem kerülne be a Baloldal párt, amelyik most megfizetne azért, mert hagyta magát „átszínezni”, és csak alig észlelhetően képviselte a baloldali szavazók érdekeit.

Sőt, a 2021-es szövetségi választás előtt még az is szóba került, hogy abban az esetben, ha az FDP nem kerül be a parlamentbe, akkor az SPD és a Zöldek, a Baloldal párttal lépne szövetségre, létrehozva a piros-vörös-zöld koalíciót.

A többi kelet-német tartományban is hasonló a helyzet.

Mielőtt még „matekoznánk”, vagyis összeadnánk az AfD és a BSW szavazatait arra a következtetésre jutva, hogy a jobb- és balösszefogás közösen kiütéses győzelmet aratna egy ma tartandó választáson, meg kell állapítanunk, hogy a helyzet ennél sokkal árnyaltabb. Az kétségtelen, hogy a jelenlegi kormánykoalíció pártjai szólni sem tudnának egy ilyen, számukra lesújtó választás után, de ez még nem jelentené természetszerűleg azt, hogy a nem hagyományos pártok sikere elég kohéziós erőt jelentene az összefogásukra.

Az AfD és a BSW konkurenciái egymásnak annak ellenére, hogy mindkét párt elutasítja a Németországba özönlő migránsok befogadását, Ukrajna támogatását és a zöldátállás diktatórikus jellegét. Vagyis a két párt mindennel szembemegy, amit a kormányzó koalíció akar. Viszont az AfD a középosztálynak az elégedetlen és passzív szavazót célozza meg, ez utóbbiakat arra ösztönzi, hogy választásokon menjenek el voksolni. Ezzel szemben a BSW a „társadalmi igazságot” akarja megvalósítani, a munkavállalókra akar támaszkodni, olyan baloldali intézkedéseket kíván bevezetni, amelyek megvédenék a munkahelyeket, a nyugdíjakat és juttatásokat.

És akkor még beszélni kell arról, hogy a berlini koalíció a „félelem béreként” drasztikus eszközökhöz nyúlhat. Belengette az AfD betiltását. Az előjelek is erre utalnak. Tavaly év végén a német belső hírszerzés az AfD szászországi – itt tartományi választás lesz ősszel – szervezetét a demokráciára veszélyesnek nyilvánította.

Elképzelhető, hogy ez az előszele az AfD betiltásának. Addig is politikai karantént vontak a párt köré. Eddig egy párt sem nyilatkozott úgy, még a BSW sem, hogy hajlandó lenne vele koalícióra lépni, még helyi szinten sem.

De mit csináljon a berlini kormány a BSW-vel? Talán még ott nem tartunk, hogy minden olyan pártot betiltsanak Németországban, amely a fősodortól eltér.

Elolvasom a cikket