Három frontszakaszról számolt be friss előretörésről az orosz védelmi tárca

MH/MTI
2024. február 14. szerda. 21:01

A tárca szerint a legtöbb, szám szerint hat ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a frontszakaszon több mint ezer katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 360-an a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

Az összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek meg egyebek mellett két drónirányító központot, négy lőszerraktárt, egy Sz-300-as légvédelmi rendszer indítóállását, négy Sztrela-10-es légvédelmi rakétarendszert, egy Mi-24-es helikoptert, 11 harckocsit – közülük hatot Donyeck környékén -, négy gyalogsági harcjárművet, 14 páncélozott harcjárművet – közülük tízet Limannál -, két páncélozott szállítójárművet, egy lengyel Krab önjáró, valamint négy brit FH70-es és három amerikai M777-es vontatott tarackot, HIMARS és Vilha sorozatvetők hét rakétáját, továbbá 98 drónt.

Az orosz statisztika szerint meghaladta a 15 ezret az ukrán haderő által a háború kezdete óta elveszített tankok és egyéb páncélozott járművek száma.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy a „különleges hadművelet” a tervezettnél tovább tarthat, de minden feladatot teljesíteni fognak. Ezért, mint mondta, a támadás addig fog folytatódni, amíg minden kitűzött célt el nem érnek.

„A különleges hadművelet Ukrajna elleni műveletként indult, idővel azonban a Nyugat elleni háború formáját öltötte, egy olyan háborúét, amelyben a Nyugat országai az Egyesült Államok vezetésével közvetlenül részt vesznek a konfliktusban” – mondta újságíróknak a szóvivő.

Elolvasom a cikket