Hotelekké alakulnak az irodák

MH/MTI
2024. február 14. szerda. 18:54

A közleményben rámutatnak: Nyugat-Európában és Észak-Amerika nagyvárosaiban már több évtizede probléma a megfelelő lakhatás, az urbanizáció hatására folyamatosan növekvő keresletet a piac nem tudja kellőképpen kiszolgálni. Ezek a trendek az elmúlt években már Közép-Európában is megjelentek.

Erre nyújthat megoldást a bérlakás-piac, a régióban Lengyelországban és Csehországban már el is kezdődtek a tárgyalások az ilyen jellegű fejlesztésekről, de Magyarország is felkeltette a befektetők érdeklődését.

A közleményben Borbély Gábor, a CBRE üzletfejlesztési és kutatási igazgatója jelezte, hogy mivel Magyarországon az utóbbi időben több olyan szabályozási változás is volt, amely ösztönzően hatott a piacra és a befektetők figyelmét a bérlakások felé irányította, akár már az idén megjelenhetnek az első fecskék ezen a piacon.

Arra azonban kicsi az esély a szakember szerint, hogy konkrét lakóparkok fognak bérbeadási céllal épülni. Sokkal valószínűbb a hibrid modell, amikor egy társasház építésekor „beragadt” lakásokat egyben vásárolja meg és menedzseli egy befektető. Erre alkalmas befektetések már most is vannak a magyar piacon – ismertette a közleményben Borbély Gábor.

Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már arra is van példa, hogy a lakáshiányt az egyre népszerűbb hibrid munkarend miatt kihasználatlan irodák átalakításával oldják meg.

Magyarországon is egyre nagyobb szerepet kap az ingatlanpiacon a kihasználatlan irodák átalakítása. Itt azonban nem lakóházakként vagy bérlakásokként, inkább hotelekként „születnek újjá” ezek az ingatlanok.

A CBRE becslései alapján a régióban Budapest mellett Prága és Krakkó városközpontjában jelennek meg nagyobb számmal az egykori irodákból átalakított szállodák – tette hozzá a közleményben a kutatási igazgató.

A szállodai kapacitás növelését indokolja a budapesti szállodák kihasználtságának dinamikus emelkedése is: 2023-ban csaknem 20 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ami szinte megegyezik a koronavírus-járvány előtti eredményekkel.

A közleményben kitértek arra, hogy az energetikai tanúsítás új szabályozása a teljes piacot érinti. Az energiaárak néhány éve tapasztalható robbanása óta pedig egyértelművé vált, hogy jóval kedvezőbb a fenntartási költsége azoknak az épületeknek, amelyek jobb tanúsítvánnyal rendelkeznek, így ezek a befektetői piacon is értékesebbek.

A dallasi székhelyű CBRE Group a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlanszolgáltató és befektetési vállalata, amely mintegy 115 000 alkalmazottat foglalkoztat több mint 100 országban. A CBRE integrált szolgáltatások széles skáláját kínálja, beleértve a létesítmények, tranzakciók és projektek menedzsmentjét, az ingatlanvagyon-kezelést.

Elolvasom a cikket