Már csak egy napig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba

2024. február 14. szerda. 16:13

Idén már megújult felsőoktatási rendszer várja a fiatalokat, amely egyúttal egyedülálló karrierlehetőséget és egész életre szóló élményt, barátságokat is jelent. Míg öt évvel ezelőtt hét, mára már 12 magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában, és aki diplomát szerez, szinte azonnal, 42 nap alatt munkát kaphat, és a diploma átlagosan 1,7- szeres bérszorzót is jelent.

A felsőoktatás versenyképességét, rugalmasságát, valamint az intézmény és a jelentkező jobb egymásra találását erősíti az is, hogy az idei évben már a felvételi 500 pontjából 100-ról az intézmények döntenek, és az ötödik érettségi és tanulmányi tárgyat is az egyetemek választhatják meg. Érdemes továbbá megfontolni azt is, hogy az érettségi vizsga esetében emelt, vagy középszintet választanak a jelentkezők, hiszen az emelt szintű érettségi egy százaléka egy pontot, míg a középszintű érettségi egy százaléka két-harmad pontot ér.

Jó ma magyar egyetemistának lenni, mert a felsőoktatás vonzó, kreatív, értékformáló és közösségteremtő, így semmiképpen ne feledkezzenek meg a továbbtanulást választók, hogy időben – azaz február 15. éjfélig – beadják jelentkezésüket a vágyott
egyetemre, főiskolára! – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket