Meghalt egy ukrajnai fiatal Romániában

MH/MTI
2024. február 14. szerda. 13:44

Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat (Salvamont) vezetője az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy egyikük felesége riasztotta a román hatóságoka: elmondása szerint férje másik két fiatalemberrel elszökött Ukrajnából, amint a katonai behívójuk megérkezett. „Sajnos a Máramarosi-havasok egyik legnehezebb részét választották az átkeléshez” – jegyezte meg a hegyimentők vezetője.

Az 1900 méter magas hegységben a mobiltelefonok sem működnek, az eltévedt fiatalokkal nem lehetett felvenni a kapcsolatot, a Salvamont csapata is csak műholdas telefonokkal tud a bázissal kommunikálni.

Amikor szerda hajnalban rátaláltak a két életben lévő fiatalemberre, ők azt állították, hogy harmadik társuk visszafordult. A holttestet azonban a közelben, szintén román területen, egy folyó medrében találták meg reggel a határrendészek.

„A fiút a másik kettő magára hagyta, és a hidegben megfagyott. Ha elmondták volna már akkor, amikor megtaláltuk őket, hogy feljebb hátrahagyták, szerintem lett volna még esély rá, hogy őt is megmentsük” – idézte Dan Bangát az Agerpres.

A hegyimentők és a határrendészek szerdán közös küldetésre indulnak a hegyre az ukrán fiatalember holttestének lehozatala érdekében – írta közösségi oldalán a máramarosi Salvamont.

Elolvasom a cikket