Pontosan öt éve írtam életemben először családról. Bár magam is családban nőttem fel, e témakör mégis sokáig elkerült engem. Csakhogy éppen akkor tájt, tehát 2019-ben történt, hogy a világsajtóban – jól érzékelhetően – háború robbant ki a családok ellen. Ma már mondanom sem kell, hogy a háború a művelt Nyugaton tört ki, s mára bizony már a világ számos részén „beérett”. Európa liberális (sosem felejtem el hozzátenni, álliberális) erői abban az időben már nyíltan léptek fel a család, mint intézmény, mint létforma ellen. Ennek ékes és akkortájt sokakat megdöbbentő bizonyítékát az a konferencia szolgáltatta, amely az olaszországi Veronában zajlott, 2019 márciusában, ha jól emlékszem. A Családok Világkongresszusa néven megrendezett eseményen Novák Katalin családügyi államtitkár is tartott előadást. Talán sokaknak eszébe jut, nem véletlen, hogy megemlítem őt ebben a cikkben. Igazuk van, nem véletlen. Egy normálisan gondolkodó, mindenki által kedvelt, kedves, okos, Magyarország nézeteiről – a család témájában is – felkészülten beszélni tudó emberről van szó, aki államtitkárként is százezrek rokonszenvét nyerte el. Az említett konferencián is. Napjainkban viszont őt nem illette meg a tévedés joga, ezért már nem ő a köztársasági elnökünk, lemondott. Valamennyien sajnáljuk. Én csak annyit tudok tenni érte, hogy sokak nevében köszönöm, hogy volt. S térjünk is vissza az emlegetett konferenciára, a veronaira, melynek célja a család és az élet védelmének erősítése volt. Már az is furcsa volt persze nekünk, magyaroknak, hogy a család, mint nemzetformáló erő, védelemre szorul. Ám hamarosan megismerkedhettünk a tényekkel, például azzal, hogy akkoriban New York államban törvény született arról, hogy abortuszt a terhesség kilencedik hónapjában is lehet végeztetni. Így már érthetőbbé vált az élet védelméért kiállók igyekezete.
Családban élni döntés kérdése. Mint ahogy az is magánügy, ha valaki a magányt választja. Ám hogy gúny és megvetés tárgya lehet az, aki az apa, anya, gyerekek, nagyszülők és más rokonok szeretetkapcsolatában hisz, azt álmomban sem gondoltam volna. Először az a hír érkezett el hozzám, hogy a veronai kongresszuson ellentüntetők várták a konferencia résztvevőit, akiket rendőrkordonok védtek. Ez is abszurd, hiszen nem a világ felfordításáról konferenciáztak, nem multimilliárdosok gyűltek össze, hogy hátunk mögött döntsenek a világ sorsáról (lásd például Bilderberg-csoport), hanem olyan emberek, akik hisznek a házasságban, még akkor is, ha nem sikerül mindig, akik úgy akarják felnevelni gyermekeiket, hogy azok az anya és az apa szerepét is megtanulják a családban, s akik – legyen bármilyen nehéz is a sorsuk – hisznek abban is, hogy a családi boldogság nagyon jó dolog.
Az ellentüntetőkről nem tudtam meg, miben hisznek. Valószínű leginkább az akkoriban (ismét írom, még csak öt éve) már oly divatos „valósítsd meg önmagad” jelszóban, ami viccnek is jó, mert ugyan ki a csudát valósítanék meg életem során, ha nem önmagamat? Ám ők azok is, akik büszkén papolnak a másik ember elfogadásáról. No meg a másság elfogadásáról! Ezzel is van egy kis baj, mert ha a másik elfogadásáról szónokolnak, akkor ideje lenne oly módon megvalósítani önmagukat, hogy például tiszteletben tartják a családot alapítani akaró, és abban gyermeket nevelni szándékozó emberek akaratát is. Amúgy meg magam részéről mindenkiben tisztelem az embert, de arra azért ne próbáljon meg rávenni senki, hogy a rablógyilkost, a késelőt, a nőket és gyermekeket megerőszakoló perverz bűnözőt is úgy „tiszteljem”, mint egy tisztességes embert.
No, de vissza a veronai konferenciához! A tiltakozók – a híradások szerint – számba vették a szállásadó hoteleket, s arra kérték őket, hogy ne szállásolják el a konferencia vendégeit. Értik? A kapitalizmus egyik végtelenül szabad országában, Olaszországban. Rómeó és Júlia városában! Mivé lettél Itália? Az az ország, ahol az embereknek mindig első volt a család, ahol számtalan, családról készült filmet csináltak a világhírű rendezők! De a tüntetők nem elégedtek meg ennyivel. A szervezőket neofasiszta gyűlöletkeltőknek nevezték, meg fundamentalista katolikusoknak. Hogy mi a baj azzal, ha valaki úgy véli, a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, azt nem tudom. Azt meg végképp nem is értem, mitől gyűlöletkeltő az, aki számára érték a család. Nem értem, mert indoklás sosincs, csak gyűlölet. Írtam már lapunkban az úgynevezett női lapokról, melyek többsége külföldi tulajdonban van, s az anyaországban megjelenő tartalmat a külföldi mutációk, így a magyarországiak is átveszik. Ezen lapok oldaláról dől a másság tisztelete, alig van hónap, hogy ne foglalkozzanak a leszbikusok, homoszexuálisok és egyéb devianciával küszködő személyekkel, méghozzá bő terjedelemben, s szinte hősként állítva be őket. Nos, a Családok Világkongresszusa ellen az ELLE című női világlap is nyomban tiltakozott akkoriban, az összejövetelt szélsőségesnek bélyegezve. Értik, ugye? Az a szélsőséges, aki támogatja a sokgyerekes családokat, aki egyetért azzal, hogy egy anya és egy apa, azaz egy nő és egy férfi neveli fel a gyerekeket. Akik – ó mily borzalom – még ráadásul tőlük is származnak. A lap egyébként saját magát a „stílusos, szellemes, szexis” jelzővel árulja.
Az álliberális, elferdült női lapok véleményén én már nem lepődöm meg. Amitől viszont leesett az állam, nos az a következő. Idézem a konferenciáról szóló beszámolót, melyből az is kiderült, hogy az IKEA is állást foglalt az összejövetel ellen: „Nincs szükség egy kongresszusra ahhoz, hogy tudjuk, mi a család.” Szerényen megjegyzem, a konferencia nem arról szólt, hogy mi a család, hanem hogy miért érdemes megvédeni. A beszámoló egyébként azt is megemlíti, hogy a bútorcég a tavalyi Budapest Pride felvonuláshoz is csatlakozott. Hogy mit keres a csizma az asztalon, azt nem tudom. De lelkük rajta! Mi meg elgondolkodhattunk, hol is van az idiotizmus határa? S hogy a végére valami jó hír is maradjon, örömmel értesültünk róla, hogy a konferencia résztvevői körében viszont nagy-nagy sikert aratott Novák Katalin államtitkár asszony, aki a magyar családpolitikai intézkedésekről tartott előadást.
Öt éve történt tehát mindaz, amiről fentebb megemlékeztem. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Pó folyón is. Csak egy nem változott. Továbbra is értetlenül állunk az előtt, ami Európában és az egész megbolondult világban történik. Sajnos Magyarországon is. S még csak családban sem kell élni hozzá.
A szerző újságíró
