Norvégia ötödik legnagyobb városa csak ukrán menekülteket kíván befogadni

MH/MTI
2024. február 14. szerda. 22:42

Norvégia ötödik legnagyobb városa, Drammen vezetése úgy határozott, hogy a városba ezentúl csak ukrajnai menekülteket fogadnak be, a döntés szerdán éles bírálatokat váltott ki a politikai szereplőkből, és rasszizmussal is megvádolták a városvezetést.

Az ország déli részén található város vezetése az oslói kormány előzetes figyelmeztetése ellenére szavazta meg kedden, hogy a jövőben csak ukrajnai menekülteket fogadnak be.

Jonas Gahr Störe miniszterelnök szerint a városvezetés ezzel túllépte hatáskörét. „Ez nem olyasvalami, amiről a városok dönthetnek” – mondta a balközép kormányt vezető Störe szerdán az NRK közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A 120 ezer lakosú Drammen mindössze 40 kilométerre fekszik a fővárostól, Oslótól. A polgármester a norvég Konzervatív Párt tagja, a városi tanácsban pedig a konzervatívok egy bevándorlásellenes párttal és a Nyugdíjasok Pártjával alkotnak többséget.

Erna Solberg, a Konzervatív Párt elnöke is bírálta a Drammenben született döntést az NTB helyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Mint mondta, egyetlen önkormányzat sem határozhat úgy, hogy csak bizonyos államokból fogad be menekülteket.

Störe szintén kitért arra, hogy egyenlőkként kell bánni minden menekülttel.

A kormánykoalícióban részt vevő Centrum Párt egyik tagja a rendőrségen feljelentést tett Drammen városvezetése ellen „intézményes rasszizmus” címén.

Elolvasom a cikket