Férfi kézilabda BL: a Szeged legyőzte a norvég bajnokot

MH/MTI
2024. február 15. csütörtök. 22:22

A túloldalon Torbjörn Bergerud is remekül védett, de ezt csapata nem tudta kihasználni, mert a szegediek nagyon figyeltek, hogy a norvégok ne alkalmazhassák a gyors játékukat. A házigazdák minden posztról betaláltak, de az utolsó percben két gólt is kaptak, így a szünetben 15-13-ra vezettek.

A második félidőt lendületesebben és pontosabban kezdték a vendégek, akik a negyvenedik percben egyenlítettek. Ekkor Kárpáti Krisztián vezetőedző időt kért, létszámfölényes támadójátékra állította át együttesét, és kulcsposztokon cserélt, visszaküldte a vállát és a derekát fájlaló Dean Bombacot irányítani, illetve Luka Stepancic lett a jobbátlövő. A taktikai húzás és a cserék is jól sikerültek, egy négyes gólsorozattal megint ellépett a Szeged, ám ekkor az ellenfél is időt kért, a folytatásban javított a védekezésén és az 52. percben újfent egyenlített.

Hét perc után dobott ismét gólt a Szeged, ám a Kolstad 1-0 és 6-5 után 25-24-nél újra vezetett. Erre egy 4-1-es sorozattal válaszoltak a nagyszerűen küzdő hazaiak, akik remekül játszottak az idővel is, így rendkívül fontos győzelmet arattak a norvég bajnokcsapat ellen.
Bánhidi Bence nyolc, Mario Sostaric hat, Sebastian Frimmel négy góllal, Mikler Roland 13, Emil Kheri Imsgard két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Sigvaldi Björn Gudjonsson nyolc, Simen Ulstad Lyse hét, Gabriel Setterblom öt alkalommal talált be, Torbjörn Bergerud húsz védéssel zárt.

BL-csoportkör, 11. forduló, A csoport:
OTP Bank-Pick Szeged – Kolstad HB (norvég) 29-27 (15-13)
lövések/gólok: 52/29, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 0, illetve 4/3
kiállítások: 8, illetve 4 perc

A hat győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel álló szegediek jövő szerdán a dán Aalborg HB otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében.

Az állás: 1. THW Kiel (német) 16 pont, 2. Aalborg HB (dán) 14, 3. Industria Kielce (lengyel) 13 (321-309), 4. Paris Saint-Germain (francia) 13 (333-325), 5. Szeged 13 (315-318), 6. PPD Zagreb (horvát) 10, 7. Kolstad HB 9, 8. Eurofarm Peliszter (északmacedón) 0

Az első hat helyezett jut tovább a csoportkörből.

Elolvasom a cikket