Nagy Áron
2024. február 15. csütörtök. 15:48
A hivatalos indoklás az volt, hogy a járványos években nem érkezett túl sok befektetés Olaszországba, ezért az együttműködés fenntartása értelmetlenné vált. Ugyanakkor érdemes megjegyezni a közvetlen kínai tőkebefektetések a 2015-ös 573 millió euróról 2018-ra 4,9 milliárd euróra nőttek. 2019-ben 2,5 milliárd, 2020-ban 810 millió euró áramlott be Olaszországba köszönhetően a BRI-nek és a jó kapcsolatoknak.
Ezzel szemben Brüsszel hosszú időn keresztül egy fillért sem adott Rómának a helyreállítási alapból. Megannyi tárgyalási forduló és a kínaiakkal való szakitás után is csak annyi engedményt tett, hogy Meloniék a januári bejelentés szerint mintegy 550 millió eurót előfinanszírozásként lehívhatnak REPowerEU egyébként 200 milliárdos keretéből.
De miért döntött úgy az olasz vezetés, hogy leépíti a kapcsolatait Kínával? A BRI-ről a nyugati elemzők egyszer azt állítják, hogy egy lufi, máskor viszont Peking trójai falovaként írnak, beszélnek róla. Az biztos, hogy Washingtonban inkább fenyegetésként értékelik, ahogy általában Kína mind aktívabbá váló külpolitikáját is. Az amerikai–kínai kereskedelmi háborúba pedig az EU-t is igyekeznek belerángatni.
A Politico 2023 nyarán egy érdekes publicisztikát közölt, amelyben egy új világrend gazdasági kereteit jelölték ki. Ebben az olvasható:
„…a Kínával kötött BRI-memorandum megújítása árt Olaszországnak a transzatlanti demokratikus szövetségeseivel való kapcsolatainak –, Olaszországnak bölcs döntést kell hoznia”.
„Ha Olaszország megbecsült demokratikus hatalom akar maradni, amely elkötelezett a demokratikus értékek és intézmények hazai és külföldi megerősítése mellett, akkor aktívan elő kell mozdítania egy értékalapú gazdasági szövetség létrehozását – kezdve a G7-ekkel, az EU-val és a különböző transzatlanti demokratikus szövetségesekkel. Ezért az ilyen partnerekkel való politikai és gazdasági kapcsolatok fontossága messze felülmúlja a Kínával való gazdasági kapcsolatok jelentőségét.”
A cikk legizgalmasabb mondata pedig így hangzik: „a világ demokráciáinak össze kell fogniuk, hogy egységesen reagáljanak, és mi a demokratikus országok értékalapú gazdasági »NATO-jának« létrehozását szorgalmazzuk”.
A második világháború vége óta válságról válságra bukdácsoló Olaszországot tehát válaszút elé állították. Giorgia Meloni pedig a nyomás hatására, vagy azért, mert őszintén hisz benne, a „gazdasági NATO” mellett tette le a voksát. Legalábbis a nyílt színen meg sem próbált ellenkezni.
Már most látszik azonban, hogy a nyugati befektetők, akik a kínaiak helyébe léphetnének, nem tolonganak Rómában. Az aranyeső elmaradt. Ami nem meglepő, hiszen a nyugati gazdaságok gyengélkednek. Könnyen lehet tehát, hogy az olaszok két szék között a földre estek. Ez ugyanakkor egy jelzésértékű történet: egyfelől rámutat arra, hogy a blokkosodás a Nyugat részéről egyre inkább elvárás lesz gazdasági téren is. Másfelől arra, hogy az új hidegháború legnagyobb vesztesei a déli és keleti uniós tagországok lehetnek. A támogatásukhoz ugyanis hiányzik az erő és talán az akarat is.
