Indiában alkotmányellenessé vált a pártok anonim támogatása

MH/MTI
2024. február 15. csütörtök. 11:23

Danandzsaja Jesvant Csandracsud, a testület elnökének elmondása szerint a jogszabállyal az volt a legnagyobb baj, hogy fennállt a veszélye annak, hogy az adományozók a felajánlásért cserébe ellenszolgáltatást várnak el. A bíróság döntésében külön kiemeli a vállalatok ebben játszott szerepét és felelősségét.

A politikai hozzájárulással az adományozó befolyást szerezhet a döntéshozatalban – magyarázta Csandracsud.

A hét éven át működő finanszírozási rendszer lehetővé tette magánszemélyek és vállalatok számára kötvények megvásárlását az indiai központi banktól (SBI), amelyeket a vásárlók az általuk támogatott pártra ruházhattak át. Magánszemélyek eddig is felső határ nélkül tehettek felajánlást, a vállalatok azonban 2017 előtt csak a bevétel és profit értékével arányos mértékben nyújthattak támogatást.

A bíróság érvénytelenítette a 2017-es jogszabályt és a korábbi szabályozás visszaállítását rendelte el.

A bíróság a kötvénykibocsátás leállítása mellett, a kötvényeket kibocsátó központi bankot adatszolgáltatásra kötelezte, miután ellenzéki párti képviselők és civilszervezetek közös bírósági keresetükben azt kifogásolták, hogy az adományozók személyéről és a kedvezményezett pártokhoz eljuttatott kötvények értékéről nem lehet pontos információt szerezni.

A döntés a jelenlegi miniszterelnök Narendra Modi pártját, a Bháratíja Dzsanatá Pártot (BJP) érinti a leghátrányosabban – jegyzi meg a Reuters hírügynökség. A legutóbbi költségvetési évben a megvásárolt kötvények több mint felét, 66 milliárd rúpiát (288 milliárd forint) adományoztak a BJP-nek.

A választási pénzek vizsgálatával foglalkozó Társaság a Demokratikus Reformokért (ADR) nevű indiai civilszervezet közlése szerint 2023 novemberéig csaknem kétmilliárd dollár (724 milliárd forint) értékben vásároltak kötvényeket „befektetők”.

Elolvasom a cikket