Recesszióban a brit gazdaság

A GDP 0,3 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az előző negyedévi 0,1 százalékos visszaesés után – közölte a nemzeti statisztikai hivatal (ONS). A technikai recesszió jellemzően két egymást követő negyedévben csökkenő adatokat jelent.

Az ONS szerint a gazdaság mindhárom fő ágazata – a szolgáltatások, a termelés és az építőipar – visszaesést könyvelhetett el a negyedik negyedévben.

A gazdaság 2023 egészére vonatkozóan a becslések szerint 0,1 százalékkal nőtt, amit az ONS „a reál-GDP leggyengébb éves változásának” nevezett a 2009-es pénzügyi válság óta, a 2020-as világjárvány évét nem számítva. A 2022-es évben a növekedés 4,3 százalékos volt.

A kormány szerint a magas infláció volt a növekedés legnagyobb akadálya. Bár az ország árnövekedése a 2022-ben mért 11 százalékos csúcsról mérséklődött, és januárban 4 százalékon állt, még mindig kétszerese a Bank of England 2 százalékos céljának.

Egyes közgazdászok a gyenge gazdasági teljesítményt részben a Brexit hatásainak is tulajdonítják.

A csütörtökön közzétett adatok előzetes becslést jelentenek, és felülvizsgálatra szorulnak – jegyezte meg az ONS.

Elolvasom a cikket