Svájc megdöbbentő lépésre készül

MH/MTI
2024. február 15. csütörtök. 13:55

A svájci kormány arra készül, hogy jelentős mértékben, akár 19 százalékkal növelni fogja védelmi kiadásait a következő négy évben azzal az indokkal, hogy a világ egyre bizonytalanabbá válik például az ukrajnai és a közel-keleti háború miatt.

Viola Amherd védelmi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az utóbbi három évtized takarékossági intézkedései következtében a svájci hadsereg meggyengült, és el fog tartani egy ideig, mire behozzák a lemaradást.

Most először jelöljük ki, hogyan kellene fejleszteni a hadsereget a következő 12 évben – emelte ki a miniszter, megjegyezve, hogy nem „vádaskodni” akar a svájci hadsereg gyengeségét illetően, hanem ez egy „ténymegállapítás”, amely a berlini fal leomlásához vezethető vissza.

A tervek szerint 2025 és 2028 között 25,8 milliárd svájci frankot költhetnek majd a hadseregre az ezt megelőző négyéves időszakra előirányzott 21,7 milliárd helyett. A többletkiadást a kormány a radarrendszerek fejlesztésére, a rövid hatótávolságú rakéták elleni védelemre, a harckocsiflotta bővítésére, tüzérségi eszközökre és a kibertámadások elleni védekezésre fordítaná.

Elolvasom a cikket