A házasság jogintézményének szerzője a Teremtő

A normalitást képviselő emberek számára vitathatatlan igazság, hogy a természetes házasságnak nincsen alternatívája, egyszerűen azért, mert nincsen másik. A házasság az egy férfi és egy nő közötti személyes, szövetségi kapcsolat. A most kezdődött házasság hete programsorozat ezt az örök igazságot és ennek mérhetetlen szépségét hirdeti. Ezzel szemben Lucifer hazai misszionáriusai a házasság és a család tönkretételén dolgoznak.

Nincs kétségem afelől, hogy akik a hagyományos házasság- és családmodell ellenségei, akár tudatában vannak, akár nem, Lucifer misszionáriusai. Ezért rögtön gratulálok is a hazai baloldalnak újdonsült gazdájához. A honi baloldal a nemzetközi háttérhatalmi elittel és a nyugati balliberálisokkal tökéletesen megegyezik célkitűzéseiben. Ez pedig nem más, mint a nemzetállamok felszámolása és egy globális világállam megvalósítása. Ehhez pedig egy új embert kell teremteni. Ostobaság volna nem tudomásul venni, valójában azon mesterkednek világszerte, hogy egy új embert kreáljanak. Kiválóan megtanulták hogyan kell a tudományt az emberek manipulálására fölhasználni. A társadalmi nemek programja valójában a férfi és a női nemi identitás megszüntetésének politikai programja. A család és a házasság tönkretételének a programja. A kereszténység tönkretételének programja.

Pedig annak idején, több mint két évtizede egy szabad és nyitott országból, az Egyesült Királyságból indult útjára a házasság hete kezdeményezés, amely Bálint-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára irányítja rá a közvélemény figyelmét. Látjuk, mivé vált ez a kezdeményező ország, mi pedig maradtunk, akik akkor is voltunk, a keresztény értékek mellett hitet tevő és a hagyományos házasság- és családmodell mellett elkötelezett nemzet. A házasság hetéhez évről évre hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozik, kifejezve ezzel is elkötelezettségüket a természetes házasság és a család ügye iránt. Ma már négy kontinens huszonegy országában tartják ünneplésre méltónak a házasság jogintézményét, amelynek szerzője maga a Teremtő. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség aktív részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke minden évben az aktuálisan hivatalban lévő köztársasági elnök és házastársa. A program szervezői és résztvevői büszkén vallják, hogy a házasság és a család Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt társon keresztül.

A valaha volt emberi társadalmak között persze voltak lazábbak, amelyek többféle kapcsolatot engedélyeztek és szigorúbbak, amelyek kevesebbet. Azonban minden eddigi társadalom kitüntetett szerepet tulajdonított és önálló nevet adott annak a kapcsolatnak, amelyikből és csakis abból, gyermek születhetett. Ez pedig kizárólagosan csakis a házasság a férfi és a nő között, valamint az ezen alapuló család. Ezért aztán a honi progresszív balliberálisok nem vádolhatják azzal a Fideszt, hogy biztosan Orbánék találták ki: a házasság egy férfi és egy nő között létrejövő kapcsolat. De még csak nem is a bibliai Ádám találta ki a házasságot, és nem is az ő felesége, Éva. Persze a házasság jogintézményével kapcsolatban rögtön le kell szögeznünk, hogy jogalanyként Ádámot és Évát nevezte meg a Jóisten, nem pedig Ádámot és Bélát. Sőt, több évszázados életük során Ádám sohasem unt rá arra, hogy ő férfi, és egyszer sem akart Évává válni, és Éva sem fantáziált arról, hogy ő Ádám szeretne lenni.

Egyikük sem vonult az Éden bejáratához transzparenssel a kezében, hogy már olyan unalmas, maradi és sértően konzervatív dolog mindig csak férfiként élni és a nőnek is csak nőnek lenni. Engedje meg már számukra a nagylelkű Teremtő, hogy kilencvenhatféle genderben lelhessék örömüket, hadd lehessenek már egy kicsit progresszívek. A teremtéskor és utána is genderbadarságnak nyomát sem lehetett látni, de azonos neműek házasságának a gondolatát sem leljük a Szentírásban. A Biblia ugyanis a házasság kapcsán férfiakról és nőkről beszél biológiai nemi alapon, akik életük végéig, vélhetően a balliberálisok legnagyobb megdöbbenésére (ha olvastak egyáltalán az életük során Bibliát), megtartották nemi identitásukat. Ennek köszönhetően napjainkban a nemi másságban szenvelgők privát szerencséje, hogy a normalitást képviselő szüleik utódaiként megszülethettek, hogy aztán napjainkra boldogan vergődhessenek. Hiába próbálja tagadni megannyi balliberális lelki szörnyszülött, a valóság az, hogy a házasság nem pusztán egy emberi szintű, polgári jogi társadalmi szerződés. Eredetileg és elsődlegesen is egy bibliai fogalom, még pontosabban az egyetlen olyan, Isten által alapított jogintézmény, amely teljes jogú része a mai napig a világi, szekularizált jogrendünknek. A házasság Isten gondolatában született meg, szabályait és végcélját is ő alkotta meg.

Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy a házasság, ahogyan azt a Biblia ábrázolja, nem társadalmi szokások és kultúra kérdése. Alapvető természetét maga Isten rendelte el az emberi történelem kezdetén. Először is a férfi és a nő közötti személyes kapcsolatot az egység kötelékében szemlélteti („Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy többé már nem két test, hanem egy.” Mt 19, 5–6.), ami egyedül a szövetségi kapcsolat gyümölcseként jelenik meg. A másik, a föntiekből fakadó és még csodálatosabb üzenet az önfeláldozó, az önmagát odaadó szeretet tanúsítása. Ez nem más, mint a másikért letett élet. Vagyis nem magamért élek többé, most már azért élek, akivel szövetségre léptem („Ti, férfiak szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért.” Ef 5, 25.). Csakis ezeken az alapokon lehet egy házasság stabil és sikeres. Ma túl sokan kelnek egybe azon tűnődve, mit fogok kihozni belőle? Ez pedig nem működik hosszú távon. A bibliai megközelítés ezzel szemben azt mondja: mit adjak bele? És ez már működni fog!

Fontosnak tartom a házasság hete alkalmából ezeket megemlíteni, mert a hazai baloldal az utóbbi években látványosan hadat üzent a keresztény-konzervatív értékeknek, sőt magának a Szentírásnak is. Ha szimplán akarok fogalmazni, akkor tulajdonképpen magának a normalitásnak. A baloldalnak és vezéreiknek közéleti szellemi garázdálkodása közben bizony illene tájékozódnia nemzetközi dokumentumokban is. Meg mernék rá esküdni, hogy nem olvasták, vajon mit is ír az 1966-ban elfogadott ENSZ-dokumentumnak, a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 23. cikkelye. Mert jelenleg ott még az olvasható, hogy a család a társadalom természetes és alapvető egysége, és joga van a társadalom és az állam védelmére. Aztán a gyengébbek kedvéért azt is kimondja, hogy a házasságkötésre alkalmas korban levő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát el kell ismerni. Férfiakról és nőkről beszél biológiai nemi alapon. Társadalmi nemről szóló balliberális badarságnak meg genderőrjöngésnek nyoma sincs benne. Sőt mi több, a társadalom alapvető és természetes egységeként tekint a családra, védelemre méltó értékként kezeli.

Ezért is emberiség elleni bűn lenne a balliberálisok téveszméit rászabadítani a társadalomra. A kormány egyedülálló családtámogatási rendszere, a házasságkötések folyamatosan növekvő száma, valamint a mostani házasság hetének gazdag programsorozata csattanós válasz Lucifer misszionáriusainak az egészséges lelkületű többségi társadalom akaratáról.

A szerző jogász

Elolvasom a cikket