Áfacsaló bűnszervezet ötven tagja ellen emeltek vádat Győrben

MH/MTI
2024. február 16. péntek. 10:27

Ihász Tamás közleménye szerint az igazgatóság költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt egy több mint harminc cégből álló számlagyár és a társaságok mögött álló emberek ellen indított nyomozást. Ennek eredményeként emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint a bűnszervezet egy takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett.

Az Online Számla rendszer adataiból kiderült, hogy a kibocsátott fiktív számlákkal megrendelőik jogosulatlanul csökkentették fizetendő áfájukat, amivel csaknem 4,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A számlakibocsátó cégek valós tevékenységet nem folytattak. A cégek élén olyan strómanok álltak, akik többségében nehéz anyagi körülmények között éltek, és pénzért vállalták a névleges vezetői szerepet.

A társaságokhoz papíron bejelentett alkalmazottak a megrendelőknél dolgoztak, csak azért jelentették át őket a fiktív céghálóba, hogy a megrendelők csökkenthessék adójukat a valótlan számlák befogadása után.

A számlagyár felszámolására két éve szervezett akcióban a nyomozók munkáját járőrök, revizorok, informatikusok, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítették. Az akcióban részt vevő mintegy 250 ember 80 helyszínen kutatott bizonyítékok után.

A NAV 4,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat és ingatlanokat, emellett nagyértékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt foglaltak le. Az elkövetők önként fizettek meg 632 millió forintot.

A nyomozók a több mint 58 ezer oldalból álló nyomozati iratot 110 dossziéban küldték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnek, amely több tucat vádlottal szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket