Felvidéki színházi előadások mutatkoznak be az idei Vendégváró Fesztiválon

MH/MTI
2024. február 16. péntek. 12:07
Frissítve: 2024. február 16. 12:14

A Vendégváró Fesztivál keretében minden évben határon túli magyar nyelvű színházi társulatok mutatják be előadásaikat a Bethlen Téri Színházban – áll a teátrum pénteki közleményében.

A program célja, hogy a budapesti közönségnek bemutassa a határon túli alkotóműhelyek munkáját.

A fesztivál idei vendége a felvidéki Dialóg nonprofit szervezet, amely 2016 márciusában azért alakult, hogy témájuknál, vagy műfajuknál fogva perifériára szorult szlovákiai magyar kulturális projekteket hozzon létre. Elsősorban a színház, az előadó-művészet és a film területén keresi azokat a határterületeket, témákat, lehetőségeket, amelyeket a struktúrán belül a színházi intézmények szervezési és anyagi okok miatt nem tudnak felvállalni. Szándékuk továbbá az is, hogy elősegítsék a párbeszédet a szlovákiai magyar színházi közösségben egymástól elkülönült alkotói csoportok között.

Február 25-én Soóky László Papa különböző hangszereken hegedül című darabját láthatja a közönség Lajos András dunamocsi származású színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagjának előadásában. A komikus, ugyanakkor lírai hangvételű monodráma története lazán, tágabb értelemben a csehszlovákiai magyar történelmi valósághoz kötődik.

Február 26-án este az ír-angol drámaíró és filmrendező, Martin McDonagh Otthol – The Lonesome West című darabja tekinthető meg a Kaptár Polgári Társulás előadásában. A magyar nyelven korábban Vaknyugatként ismert mű szövegét Csikmák Kati dramaturg újrafordította, a cselekmény pedig a Csallóközbe helyeződött át. Így az előadás a mcdonagh-i kortárs dráma és a szlovákiai magyar vidék ritmusának külön-külön ugyan ismerős, egybedolgozva azonban újszerű, friss és felforgató élményét hozta létre.

A fesztivál záróestjén, február 27-én ismét Lajos András lép a Bethlen színpadára, Soóky László A bőgős fia meg az ördögök című mesélőszínházi előadásával, amelynek alapja az azonos című, Illyés Gyula által gyűjtött népmese. A darabot az alkotók kifejezetten felnőtt nézők számára ajánlják.

A Vendégváró Fesztivál részletes programja, valamint az előadásokról szóló további információk a Bethlen Téri Színház honlapján olvashatók.

Elolvasom a cikket