Már gyermekkorunkban is megjelent a hazugság a mesékben. Erre a legjobb példa a Pinokkió című mese, amelyben a főszereplő minél többet hazudott, annál nagyobb lett az orra. Azonban sokan vannak, akik a valóságban is rengeteget hazudoznak, csak az orruk nem nő tőle.
A kóros hazudozó maga is elhiszi minden egyes hazugságát, vagy bár tudja, hogy valótlant állít, képtelen felhagyni viselkedésével, amely mögött nem húzódik meg nyilvánvaló rosszindulatú szándék vagy haszonlesés. A cselekvés mozgatórugója lehet a figyelemfelkeltés vagy a környezetnek való megfelelés, mások lenyűgözésének vágya. A kóros hazudozás egyes személyiségzavarok tüneteként is megjelenhet.
Ezzel szemben a hazug ember nem csupán visszatartja a valódi tényeket, hanem álinformációval is előáll: valótlan dolgokat állít, igazságként beállítva azokat. Meg akar téveszteni másokat, és ebből a szempontból mindegy számára, hogy a hazugság indokolt vagy indokolatlan, és hogy az milyen célt szolgál. Ennek értelmében nem tekinthetőek hazugnak a kóros hazudozók, akik – akár tisztában vannak azzal, hogy valótlanságot állítanak, akár nem – képtelenek irányítani ilyen irányú viselkedésüket.
A kóros hazudozás jelenségének első leírása Anton Delbrueck német orvos nevéhez fűződik, aki 1891-ben a pseudologia phantastica elnevezéssel illette néhány páciense minden igazságalapot nélkülöző történetmesélését.
Amennyiben gyermeke vagy más közeli hozzátartozója szenved attól, hogy képtelen uralni a hazudozást, kérje pszichiáter vagy gyermek- és ifjúságpszichiáter segítségét annak érdekében, hogy fény derüljön a viselkedés valós okaira és az esetlegesen fennálló, eddig fel nem ismert mentális problémára. A megfelelő szakember felkeresésében kérje háziorvosa segítségét!
A kóros hazudozás pontos kiváltó oka egyelőre nem ismert, azonban a jelenség hátterében már sikerült kimutatni az agy bizonyos homloklebenyi területének működésbeli változását.
A kóros hazudozók általában átlagos intellektussal, ugyanakkor kiemelkedő kommunikációs képességekkel rendelkeznek. Az esetek közel felénél szerepel a kórelőzményben valamilyen idegrendszeri eltérés.
Ha a kóros hazudozó személy minden valóságalapot nélkülöző történetmesélése idővel meghaladja a környezete ingerküszöbét, ha ez a helyzet tartóssá válik, az egyén előbb-utóbb elszigetelődik a külvilágtól, ami magányosságérzéshez, akár depresszió kialakulásához is vezethet. A mitománia jelentős károkat okoz a személyes kapcsolatokban és a munkában.
A mitománia kivizsgálása a kliens társas, munkahelyi vagy iskolai kapcsolatai terén tartósan jelentkező problémák feltérképezésével kezdődik. A vizsgáló orvos interjúhelyzetben és különböző tesztek használatával tájékozódik a páciens éberségi, figyelmi és beszédműködéséről, felméri, hogy van-e gondolkodászavar. Mindemellett figyelembe veszi a kliens általános egészségi állapotát, feltérképezi az esetleg meglévő alapbetegség(ek)et. A kivizsgálás részét képezi az esetleges gyógyszer-, alkohol- és/vagy droghasználatról történő tájékozódás is.
A mitománia elkülönítendő az egyéb pszichiátriai zavaroktól, amelyek tünetei között szerepel a megtévesztés. Ezek közé tartoznak egyes személyiségzavarok: az antiszociális, a hisztrionikus, a nárcisztikus és a borderline személyiségzavar.
A kóros hazudozás nem azonos a szkizofréniában és egyes demenciákban megjelenő kóros meseszövéssel (konfabuláció), és elkülönítendő az ún. Ganser-tünetcsoporttól is, amely az én azonosságának részleges vagy teljes megbomlásával, „melléválaszolással” járó, ún. disszociatív zavarok egyike.
A mitománia kezelési lehetőségei egyelőre nem kiforrottak. A kényszeres hazudozás feloldásában hatékonyak lehetnek a pszichoterápia egyes módszerei. Ezek közé tartozik a hipnózis, amely egyszerre veszi célba a tudatos és a tudatalatti elmét. Feltárja a tudatalattiban rejlő folyamatokat, és olyan újfajta gondolkodási mintákat nyújt, amelyek elősegítik a kliens viselkedésének megváltozását és annak révén a további hazudozás kiküszöbölését.
A kisgyermekek képzeletében összekeveredhet a valóság és a mesevilág, ezért nem feltétlenül képesek megkülönböztetni a kettőt egymástól. Ilyenkor a gyermekek nem hazudnak, hanem mesevilágot építenek. Körülbelül ötéves korban értik meg, hogy mit jelent a hazugság, de még akkor is úgy értelmezik, hogy csak a felnőtteknek nem szabad hazudniuk. A hétéves koron túli kóros meseszövés már ritkábban fordul elő.
