A nők fontos győzelmet arattak, a férfiak kikaptak

Mindkét együttes kulcsfontosságú mérkőzést vívott a továbbjutás szempontjából, a férfiak a horvátokkal, a nők a spanyolokkal csaptak össze.

A Pink Márk irányította női csapat, amely Póta Georgina, Madarász Dóra, Bálint Bernadett összeállításban lépett asztalhoz, most mutatkozott be a vb-n, s mindjárt egy közvetlen riválissal, a két kínai származású játékossal felálló spanyolokkal kellett felvennie a küzdelmet. A mérkőzés a várt nagy csatát hozta.

Madarász ugyan simán kikapott Maria Xiaótól, de Póta és Bálint sikerével már a magyarok vezettek 2-1-re. Xiao aztán Pótát is megverte, ugyancsak három játszmában, így Madarász és Sofia Xuan-Zhang összecsapása döntött a győztesről. A meccs nem indult jól magyar szempontból, a rivális ugyanis 2-0-ra elhúzott, de Madarásznak sikerült visszakapaszkodnia, előbb egyenlítenie, majd a döntő szettet is megnyernie, így végül a magyarok örülhettek.

Lindner Ádám, a férfiak szövetségi kapitánya – akárcsak egy nappal korábban, a kubaiak elleni 3-0-s siker során – a Szudi Ádám, András Csaba, Lakatos Tamás triót küldte harcba a horvátok ellen, akiknek a leggyengébb játékosa is messze jobb helyen áll a világranglistán, mint a magyarok. A papírforma tehát nem Szudiék sikerét vetítette előre, s az első két meccs igazolta is ezt: Tomislav Pucar Szudit, Andrej Gacina pedig András Csabát győzte le négy szettben.

A harmadik párharcban aztán Lakatos Tamás viszonylag könnyedén nyert Filip Zeljko ellen, így András még egyszer asztalhoz léphetett, de Pucar ellen is csak egy szettre futotta az erejéből, így az utolsó meccsen és összesítésben is 3-1-re diadalmaskodott a rivális.

A szombati eredmények azt jelentik, hogy a nők óriási lépést tettek a továbbjutás felé, míg a férfiak várhatóan a belgákkal játszanak majd ki-ki meccset a 24 közé kerülésért.

A nyolc, egyenként ötcsapatos csoportból a körmérkőzések után az első három-három helyezett lép tovább a kieséses szakaszba. A csoportgyőztesek egyből a nyolcaddöntőbe kerülnek, a többi továbbjutó pedig játszik azért, hogy a legjobb 16 között is asztalhoz állhasson.

A vb-n a negyeddöntősök párizsi ötkarikás kvótát érnek el.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
Férfiak, 1-es csoport:
Horvátország–Magyarország 3-1
Tomislav Pucar–Szudi Ádám 3-1 (-4, 8, 8, 7)
Andrej Gacina–András Csaba 3-1 (9, -4, 6, 9)
Filip Zeljko–Lakatos Tamás 1-3 (-9, 4, -6, -8)
Pucar–András 3-1 (9, 7, -6, 6)

Nők, 1-es csoport:
Magyarország-Spanyolország 3-2
Madarász Dóra–Maria Xiao 0-3 (-7, -3, -7)
Póta Georgina–Sofia Xuan-Zhang 3-1 (3, -9, 5, 9)
Bálint Bernadett–Maria Berzosa 3-0 (7, 3, 14)
Póta–Xiao 0-3 (-6, -6, -6)
Madarász–Xuan-Zhang 3-2 (-9, -6, 8, 7, 7)

Kína-Üzbegisztán 3-0

A magyarok további programja:
Férfiak:
vasárnap: Magyarország–Kína 2.00
kedd: Magyarország–Belgium 12.00

Nők:
vasárnap: Magyarország–India 9.00
hétfő: Magyarország–Kína 5.00
kedd: Magyarország–Üzbegisztán 9.00

Elolvasom a cikket