Az egyik korábbi világbajnok biztosan nem veszi át Hamilton helyét

A csapat korábbi világbajnoka, Nico Rosberg is szóba került, a német ex-pilóta viszont tiszta vizet öntött a pohárba.

Lewis Hamilton utolsó évére készül a Mercedes Forma-1-es csapatánál, majd 2025-től a Ferrari pilótája lesz. A szaksajtónak természetesen nem is kellett több, egyből beindultak a találgatások a hétszeres brit világbajnok lehetséges utódjával kapcsolatban. Többek között Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Nico Rosberg neve is felmerült, mint a 103-szoros futamgyőztes brit lehetséges utódja, azonban utóbbi határozottan cáfolta ezeket híreket, ugyanis egyáltalán nem tervezi a visszatérést az F1-be.

A Süddeutsche Zeitung készített interjút a Mercedes korábbi versenyzőjével, aki 2016-ban éppen Hamiltont legyőzve nyert világbajnoki címet, amit követően aztán váratlanul be is jelentette visszavonulását. A német napilap arról faggatta Roserget, hogy elgondolkodott-e a visszatérésén és átvenné-e korábbi csapattárs, Lewis Hamilton helyét a Mercedesnél.

A felvetés azért is tűnhet abszurdnak, mivel Rosberg nyolc éve nem versenyzett, vagyis ennyi kihagyás után már fizikális állapota miatt is valószínűtlen, hogy újra versenyképes lehetne az F1-ben, ráadásul Hamiltonhoz hasonlóan ő is idén tölti be 39. életévét.

„Ennek vége, nem tervezek visszatérni. Nagy tisztelettel vagyok a veszély iránt, de egyszerűen nem tudnám csak úgy megtenni. Egy egész éven át kellene intenzíven készülnöm előtte, és az agyamat is vissza kellene rá szoktatni. Egy autóversenyzőnek csúcssebesség mellett is szupergyorsan és precízen kell reagálnia, a hosszú távollét alatt pedig elveszítettem ezt a képességem. Az izmok pedig szintén hatalmas terhelésnek vannak kitéve azáltal, hogy komoly centrifugális erőhatárok mellett kell tartanunk a kormányt” – mondta Rosberg a Süddeutsche Zeitung című német lapnak.

Elolvasom a cikket