Játékpisztollyal lopott cipőket a budapesti tolvaj

Mezítláb, törökülésben, hátrabilincselt kézben ült az elfogás után az a fiatal férfi, aki egy játékpisztollyal ment cipőt venni.

A sértettek azt is elmondták, hogy a vevővel egy internetes hirdetési felületen ismerkedtek meg, és a vevő ott magát Bud Spencer néven regisztrálta.

„Bud Spencer” ezúttal nem a pofonosztó pozitív hősként viselkedett, hanem egy rablóként, aki nem akart a sportcipőkért pénzt adni. A húszéves férfi két eladóval is találkozót beszélt meg, és egyikőjüknek sem fizetett a magához vett lábbelikért. Összesen hat pár sportcipőt szerzett meg így, amiket meg is találtak a házkutatásnál, részben nála, részben a bűntársánál.

„Elfogását követően nála házkutatást tartottak, megtalálták a fegyvernek látszó tárgyat, szerencsére ez egy műanyag játékpisztoly, és az összesen eltulajdonított hat pár sportcipőből megtaláltak nála ötöt. Társát, egy fiatalkorú fiút, aki csak az első rablásban vett részt a megalapozott gyanú szerint, szintén elfogták, és nála megtalálták az utolsó pár sportcipőt is. A cipők becsült értéke összesen mintegy 200 ezer forint. Mindkét gyanúsított elismerte tettét, és bűnügyi őrizetben zajlik ellenük az eljárás” – mondta el Csécsi Soma, a BRKF szóvivője.

Elolvasom a cikket