Takács Boglárka újabb csúcsot futott

MH/MTI
2024. február 18. vasárnap. 18:22

A BHSE sprintere szombaton saját rekordján faragott egy századot 60 méteren a nyíregyházi viadalon, vasárnap pedig Orosz Irén 1982-ben felállított, 23.61 másodperces rövid pályás országos csúcsát adta át a múltnak 200 méteren.

A 22 éves atléta 23.56 másodperccel ért célba, mögötte Sulyán Alexa U23-as és U20-as rekordot ért el 23.70-nel.

„Ha valaki két országos csúcsot fut két nap alatt, akkor nem lehet elégedetlen, ezért nagyon örülök neki és nagyon hálás vagyok, hogy egészségesen lehoztam ezt a versenyt. Jó érzés volt végre hazai közönség előtt versenyezni és nagyon várom a folytatást is, mert bízom benne, hogy ez csak a kezdet” – mondta az MTI-nek a futam után a kétszeres U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes futó.

A férfiaknál 200 méteren Wahl Zoltán, 800-on pedig Vindics Balázs szintén egyéni legjobbjával nyert. Szűcs Valdó négyszeres szabadtéri és kétszeres fedett pályás magyar bajnok ugyan nevezett a 60 méteres gátfutásra, de végül nem állt rajthoz, így a döntőben Szeles Bálint 7.74 másodperces egyéni csúccsal nyert, ezzel egy lépéssel közelebb került a március legelején, Glasgowban sorra kerülő fedett pályás világbajnoksághoz. A nőknél ugyanezen a távon Kerekes Gréta is egyéni csúcsot ért el, 7.96 másodperces idejével pedig pályafutása során először futott nyolc másodperc alatt.

„Tavaly kereken 8.00-át futottam, azzal döntőbe kerültem az Eb-n, és már akkor is azt nyilatkoztam, hogy nekem ez az álomhatár. Olyan, mint 100 méteren a 13 másodperc, vagy talán még keményebb. Most vagyok a csúcson, de nyilván szeretnék még jobbat ennél, mert egy sportoló sose elégedett” – mondta Kerekes Gréta, aki már teljesítette a fedett pályás vb szintidejét.

Kerekestől öt századdal elmaradva Kozák Luca lett a második, harmadikként pedig Tóth Anna 8.05-tel haladt át a célvonalon, utóbbi U23-as országos csúcsot jelent.

3000 méteren Böhm Lilla, valamint Palkovits István országos csúcstartó is nagy fölénnyel diadalmaskodott, míg a 4×400-as váltók közül a nőknél a MATE-GEAC, a férfiaknál pedig a Ferencváros ünnepelhetett magyar bajnoki címet.

A vasárnapi győztesek:
férfiak:
200 m: Wahl Zoltán (TSC-Geotech) 21.28 mp
800 m: Vindics Balázs (UTE) 1:48.11 p
3000 m: Palkovits István (KARC) 8:01.55 p
60 m gát: Szeles Bálint (EVSI) 7.74 mp
4×400 m-es váltó: Ferencváros (Városi Roland, Solymári Máté, Kovács Bendegúz, Molnár Attila) 3:14.49 p
távolugrás: Németh Mátyás (KARC) 7,27 m
rúdugrás: Böndör Márton (GYAC) 531 cm

nők:
200 m: Takács Boglárka (BHSE) 23.56 mp – országos csúcs
800 m: Kéri Bianka (SVSE) 2:05.46 p
3000 m: Böhm Lilla (BHSE) 9:15.54 p
60 m gát: Kerekes Gréta (DSC-SI) 7.96 mp
4×400 m-es váltó: MATE-GEAC (Kriszt Sarolta, Simon Virág, Mátó Sára, Nádházy Evelin) 3:38.85 p
hármasugrás: Szabó Beatrix (MTK Budapest) 13,00 m
magasugrás: Fekete Fédra (BHSE) 185 cm

Elolvasom a cikket