Bácsi Péter: a három éremmel nem lehetünk csalódottak

MH/MTI
2024. február 19. hétfő. 21:14

„Felemás érzések vannak bennem, mert az idei év az olimpiai kvalifikációról, illetve az olimpiáról szól, és mivel lett öt darab ötödik helyünk is, ami öt elbukott éremmérkőzést jelent, ez mindenképpen tanulságos” – nyilatkozta hétfőn a Kossuth Rádióban a szakmai igazgató.

Bácsi hozzátette, sportolóik nincsenek rossz formában, de nem is most kell csúcsformában lenniük. Voltak hiányzóik, és több taktikai hibát is elkövettek.
„Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog vagyok, de a három éremmel nem lehetünk csalódottak. Tanulságos verseny volt, mert látom, mik a hibák. Ezeken kell dolgoznunk a közelgő kvalifikációs versenyig” – szögezte le Bácsi, aki hozzáfűzte, nagyon bízott benne, hogy kötöttfogásban is összejön az éremszerzés, ami végül nem sikerült.

Meglátása szerint védekezésben és a fizikai állapotban nem volt különösebben probléma, de támadásban javulni és fejlődni kell, mert a hatékonyság „nem volt valami jó ezen a téren”.

Bácsi emlékeztetett rá, hogy hat-hét olimpiai kvóta megszerzése a cél, ennek elérésében továbbra is bízik. Szerinte reális esélyük van minden szakágban kiharcolni még legalább egy-egy indulási jogot, azzal már legalább öt indulójuk lenne Párizsban. Eddig a kötöttfogásúaknál a 65 kilós Muszukajev és a 87 kilogrammos Losonczi Dávid harcolta ki az indulási jogot.

Elolvasom a cikket