Bevenné csapatával Milánót Diego Simeone

SM
2024. február 19. hétfő. 13:03
Frissítve: 2024. február 19. 13:04

Az olasz bajnokságban az Inter úgy áll kilencpontos előnnyel az élen, hogy egy találkozóval kevesebbet játszott, mint közvetlen üldözője, a második Juventus. A BL-ben ráadásul veretlenül tudta le a csoportkört Simone Inzaghi vezetőedző együttese, amely ennek ellenére másodikként zárt saját négyesében, így sorsolták össze az E csoportot ugyancsak veretlenül megnyerő Atléticóval.
A madridiak az utóbbi hetekben összehoztak néhány meglepő eredményt, a Király Kupa elődöntőjében például otthon szenvedtek 1–0-s vereséget az Athletic Bilbaótól, majd a La Ligában szintén egy góllal kaptak ki az Európa-ligában címvédő, de az idény nagy részében a spanyol élvonalban maradásért küzdő Sevilla vendégeként. A keddi BL-ütközetre ugyanakkor kiütéses győzelemmel készült fel Diego Simeone vezetőedző csapata, amely szombaton 5–0-ra verte pályaválasztóként a Las Palmast a bajnokságban.
A mostani idényben ugyanakkor idegenben nem nagyon megy a játék az Atléticónak, amelyre kifejezetten nehéz feladat vár Milánóban, az Inter ugyanis saját közönsége előtt a Sassuolótól elszenvedett tavaly szeptemberi bajnoki vereség óta nem veszített tétmeccset, igaz, az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Bologna hosszabbítás után le tudta gyűrni a kék-feketéket.
Az összecsapásnak tehát a jelenlegi formát figyelembe véve inkább az otthon szereplő Internazionale az esélyese, de az Atlético Madrid habitusát ismerve mindenképpen parázs csatára van kilátás. A San Siróban 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti majd.
A másik keddi nyolcaddöntős párharc első felvonásán a PSV Eindhoven látja vendégül a Borussia Dortmundot (21 óra, Sport1), s bár papíron a német csapat számít erősebbnek, a közelmúlt eredményei alapján kiegyenlített találkozót is játszhatnak a felek.

A holland bajnokságot tízpontos előnnyel vezető eindhoveni együttes a mostani szezonban otthon még nem veszített tétmérkőzést, pedig a BL csoportkörben az Arsenal és a Sevilla is az ellenfelei között volt. A Dortmundnál ugyanakkor döcögni látszik a gépezet, idegenben kiváltképp, a Bundesligában ugyanis 11 meccsen 6 döntetlen mellett csak 4 győzelem jött össze a Borussiának. Az Edin Terzic vezetőedző által irányított német csapat ugyanakkor a BL-ben tisztességesen teljesített, mert bár a csoportkör nyitányán kikapott a Paris Saint-Germain otthonában, utána több meccset nem veszített, s nyert például Newcastle-ben, valamint az AC Milan vendégeként is.
A PSV és a Dortmund a BL-ben eddig egyszer vívott párharcot, a 2002-es csoportkörben a németek 3–1-re győztek Hollandiában, míg Dortmundban 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Elolvasom a cikket