Egy januárban eltűnt férfi holttestét találták meg a túrázók a Börzsönyben

Vasárnap délután jóval távolabb a turistaútvonaltól egy holttestet fedeztek fel kirándulók a Börzsönyben. A túrázók azonnal értesítették a szakembereket, akik csak több óra megfeszített munka árán tudták csak elszállítani a holttestet. Kiderült, egy január végén eltűnt, értelmi fogyatékos férfira bukkantak rá – írja a ripost.hu.

Hegyimentők, tűzoltók, mentők és rendőrök dolgoztak közösen vasárnap azon, hogy egy túrázok által megtalált holttestet meg tudjanak közelíteni, majd elszállítani. A test a túraútvonaltól messzebb, a Kovács patakban feküdt, a helyszín megközelítése pedig még a gyakorlott szakembereknek is feladta a leckét.

„A hegyimentőkön kívül a többi sürgősségi jármű csak a Katalin-forrásig tudott behajtani. Az elmúlt időszak esőzései jelentősen feláztatták a talajt ezért még terepjáróval is körülményes volt a helyszín megközelítése. További nehezítés volt a mentőalakulatok számára, hogy a helyszínen nem volt semmilyen térerő lefedettség. A késő estig tartó műveletben a hegyimentők terepjáróval szállították folyamatosan a parkoló és a helyszín között a tűzoltókat, mentősöket, orvosokat, rendőröket és helyszínelőket, valamint a kegyeleti szolgálat munkatársait” – írta Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat Facebook oldalán.

Kiderült, hogy az elhunyt férfit eltűntként kereste a rendőrség. A 67 éves László január legutolsó napján távozott otthonából ismeretlen helyre. Az értelmi fogyatékos férfi gondnokság alatt állt. „Értelmi szintje körülbelül egy gyerekének megfelelő, csak azt a környezetet ismeri ahol élt, gondoskodni képtelen magáról, megborotválkozik, megfürdik, de az ételt már úgy kell elé tenni és például boltba sem képes önállóan vásárolni. Emberekkel kommunikál, de ilyenkor mikor a fejébe vesz egy úti célt, akkor csak megy előre, viszont élelem nélkül a hideg időben a gyógyszerei nélkül életveszélybe is kerülhet” – tudatták január végén a férfiról a legfontosabb információkat, amik a tragikus halálesetre is magyarázattal szolgálnak.

A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja, azaz kizárták az idegenkezűséget és bűncselekményt.

Elolvasom a cikket