Kollár Árpád délvidéki író-költő nyerte idén a magyar széppróza napján a novellaíró versenyt

A Magyar Írószövetség által szervezett magyar széppróza napi gálaest keretében zajló novellaíró verseny győztese Kollár Árpád író. A gálán a verseny mellett Kaláka-koncert és Az év novellái 2024 antológia bemutatója várta az érdeklődőket.

A 2023. február 18-án – ezúttal új helyszínen –, a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében tartott teltházas gálaesten Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese mondott ünnepi beszédet. Az esten megjelenteket Bóka István Balatonfüred polgármestere, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte.

Az est hagyományainak megfelelően kisorsolták a novellák alapjául szolgáló témát, amely ez alkalommal Jókai Mór A kétszarvú ember regényének címe lett. A verseny résztvevői – Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, író; Gáspár Ferenc József Attila-díjas író; Kollár Árpád József Attila-díjas költő, író – egy különteremben írták novelláikat.

Közben Toldi Éva és Bíró Gergely szerkesztők Völgyi Tóth Zsuzsa kérdéseire válaszolva bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2024 antológiát, amelyben negyvenkét szerző írásai szerepelnek, s akik közül a legfiatalabb Masri Mona Aicha (30 éves) – s akinek Nem gondolok az ég madaraira című novelláját Tallián Mariann színművész előadásában hallhatta a közönség –, míg a legidősebb szerző, az idén januárban 88 évesen elhunyt Ferdinandy György.

Az antológiáról szólva Toldi Éva elmondta, hogy az idei novellatermésre és a válogatásra is jellemző az olvasmányosság. Közös téma a a történetekben a határ, a határátlépés, akár fizikai, akár szellemi vagy lelki értelemben. Az idei antológia szerkesztője kiemelte a novellákban megnyilvánuló szociális érzékenységet is.

Idén Toldi Éva az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének tanára válogatta a novellákat, a szerkesztést továbbra is Bíró Gergely, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese végezte

Idén Toldi Éva, az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének vezetője válogatta a novellákat, a szerkesztést továbbra is Bíró Gergely, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese végezte

Fotó: Magyar Napló

A bemutatót követően a Kaláka együttes koncertjét élvezhette a közönség. Amíg a zsűri tanácskozott, a versenyműveket – név nélkül – Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek olvasták fel.

A zsűri tagjai voltak: Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese; Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Kontra Ferenc Prima Primissima és József Attila-díjas író; Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-es verseny győztese; Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő.

A nagyon szoros versenyt, melynek során három kiváló novella született, Kollár Árpád író nyerte, Sodrás című írásával.

Telt ház előtt zajlott Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben a Magyar Széppróza napján az ünnepi gála

Telt ház előtt zajlott Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben a Magyar Széppróza napján az ünnepi gála

Fotó: Magyar Napló

Elolvasom a cikket