A WikiLeaks alapítója tovább küzd kiadatása ellen

Julian Assange, a A WikiLeaks alapítója az utolsó bírósági meghallgatása előtt áll az Egyesült Királyságban. A tárgyalás tétje az, hogy

elkerülje a kémkedés vádjával történő kiadatását az Egyesült Államoknak

– számolt be az Euronews.

A londoni Legfelsőbb Bíróság keddtől kezdődően két napon át tárgyal majd többek között erről.

Az ausztrál származású újságíró 2019 áprilisa óta a HM Belmarsh börtönben raboskodik, előtte éveket töltött a brit fővárosban lévő ecuadori nagykövetségen önszántából száműzetésben.

A meghallgatás a kiadatási ügy végének kezdetét jelenti

Az Euronews közölte, az újságíró támogatói attól tartanak, hogy a WikiLeaks-alapítót kiadják az USA-nak, mielőtt az európai bírósághoz fordulhatna. Kétnapos tüntetést ígértek a londoni Legfelsőbb Bíróság előtt.

„Ez a meghallgatás a kiadatási ügy végének kezdetét jelenti, mivel a bírák által elutasított indokok ellen nem lehet tovább fellebbezni az Egyesült Királyságban – ezzel Assange veszélyesen közel kerül a kiadatáshoz” – közölte a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadsággal foglalkozó csoport.

A lap emlékeztetett, hogy

az ausztrál parlament a múlt héten az újságíró hazájába való visszaküldését követelte.

„Függetlenül attól, hogy az emberek hol állnak, ez a dolog nem mehet csak úgy tovább és tovább és tovább a végtelenségig” – fogalmazott Anthony Albanese miniszterelnök.

Elolvasom a cikket