Észt kormányfő: Oroszország hibrid támadást hajtott végre

Az észt titkosszolgálat megakadályozott egy orosz hibrid műveletet – írta az X-en Kaja Kallas észt miniszerelnök. A politikus arra utalt, hogy tavaly decemberben megrongálták a belügyminiszter, Lauri Laanemets, valamint egy újságíró autóját.

Az észt közszolgálati televízió (ERR) tudósítása szerint az ország titkosszolgálata úgy véli, hogy az akció mögött Oroszország áll. A mandiner.hu közölte azt is, hogy a titkosszolgálat szerint az elkövetők célja az volt, hogy „félelmet és feszültséget keltsenek az észt társadalmon belül”.

Az üggyel kapcsolatban 10 személyt őrizetbe is vettek. Laanenemts elmondta, hogy szerinte az iskolai bombariadók és a kibertámadások mögött is Oroszország áll.

Elolvasom a cikket