Koltay András előadásában bemutatta a szólásszabadság jogi kategóriája és valósága közötti különbségeket, és elmondta, hogy az államnak a szólásszabadságot jogi eszközökkel kell biztosítania, a társadalomban pedig közmegegyezés alapján kulturális normák korlátozzák a szabad beszédet, ideális esetben az egymás iránti kölcsönös tisztelet elvére alapozva.
A szólásszabadság jogi védelme azonban önmagában nem képes megteremteni a színvonalas közbeszédet, kétségtelenül szükség van társadalmi normákra is, amelyek felőli közmegegyezés azonban egyre gyengül – emelte ki az NMHH elnöke.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy manapság az interneten az győz a vitákban, aki hangosabban kiabál. Az, hogy az interneten mindenki beszélhet, egyszerre áldás és átok – vélekedett Koltay András, hiszen – mint mondta – így sokkal több ember tud nyilvánossághoz jutni, ugyanakkor rengeteg a kevésbé értékes gondolat, vagy a rosszindulatú megszólaló is.
Úgy értékelt: a közbeszéd állapotát a jogi szabályozás csak egy bizonyos pontig tudja rendezni, és a közbeszéd színvonala, a nyilvánosság állapota egy társadalomban csaknem fontosabb kérdés, mint a szólásszabadság határainak meghúzása.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg, mi változott a szólásszabadság tekintetében az 1960-as évek óta.
Schmidt Mária azt mondta, hogy a sajtószabadság a nyilvános sajtó szabályozása, amely a nyilvánosság számára is átlátható, a szólásszabadság pedig azt jelenti, hogy a vélemények elmondhatók.
Van azonban egy „abszurd tendencia”: az állam szerepének teljes visszaszorulása, minden funkciójának kiszervezése magáncégekhez, amelyek aztán szabályozzák, mi fér bele a szólásszabadság keretébe, de ezt nem szabályok alapján teszik – hangoztatta a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Hozzátette, ezek a magáncégek nem csak azt döntik el az emberek helyett, hogy elmondhatják-e a véleményüket, hanem azt is, hogy a véleményük helyes vagy helytelen.
Schmidt Mária arról beszélt, hogy amikor Donald Trumpot, az Egyesült Államok volt elnökét letiltották a Twitterről, az megmutatta, hogy még a választott hatalom felett is áll valaki, akinek sok pénze van; és megmutatta azt is, hogy a mai világban nem esik egybe a választott és a tényleges hatalomgyakorlók köre.
A főigazgató felhívta a figyelmet még egy, szerinte veszélyes tendenciára, miszerint a média veszi át a politikacsinálás feladatát. A politikusok nagy része ötlettelen, „színtelen, szagtalan”, ezért sokszor az újságírók látják el a politikai képviseletet, és a saját meggyőződésüknek megfelelően radikalizálják a társadalmakat annak ellenére, hogy nem rendelkeznek semmilyen felhatalmazással – mondta.
Schmidt Mária szerint „nagy dolog”, hogy Magyarországon minden oldalról lehet véleményeket olvasni, ami a kiegyensúlyozottságot bizonyítja.
Demeter Szilárd arról beszélt, hogy a kultúrafogyasztó passzív, a kultúrahordozó pedig aktív cselekvő, aki részt vesz a kultúra formálásában, mára azonban az embereket „betolták” a kultúrafogyasztói állapotba.
Példaként hozta a #metoo-kampányt, amikor megvádoltak embereket azzal, hogy abúzust követtek el a munkahelyükön, és ezért nyilvánosan „kivégezték” őket. Véleménye szerint ez felvet egy problémát: a jog szerint ugyanis csak azután bűnös valaki, ha egy független bíróság annak nyilvánította, ezt azonban felrúgta a Me too, mert nem volt bizonyítás, bemondás alapján ítéltek el embereket.
Ez felveti annak a kérdését, hogy a sajtó negyedik hatalmi ágként kiválthatja-e a többi hatalmi ág működését, eljárhat-e nyomozati és törvénykezési szervként. Ha igen, azzal okafogyottá válna a többi hatalmi ág, amely diktatúrát jelentene – mondta az igazgató.
Demeter Szilárd arról is beszélt, hogy akkor lehet vitatkozni, ha van egy közös premissza, ez azonban kezd eltűnni, mindenki csak kinyilatkoztatja a gondolatait, amelyek azonban nem érnek össze.