Időnként, ha úgy teszünk, mintha ki tudnánk szakadni a gyorsan pergő mindennapokból, nem árt megvizsgálni, hogy a saját jól megszokott gondolkodásmódunkat félretolva meg tudjuk-e érteni azokat, akik nem olyanok, mint mi.
Tőlünk idegen fogásokkal próbálják megmagyarázni a világot. Furcsa, már-már egzotikusnak minősíthető agyfutamokkal igyekeznek meggyőzni minket arról, hogy az ő másként gondolkodásuk az egyetlen helyes út az emberiség számára.
Világnézeti diktatúrát is kiabálhatnánk, vagy megkísérelhetnénk pontról pontra cáfolni a másként gondolkodók állításait. Ez csapda. Ugyanis éppen ők azok, akik hallatlan magabiztossággal próbálják elsöpörni a mi nézeteinket. Rákanyarodhatunk tehát a hétköznapokat meghatározó ellentétpárra, a liberális-konzervatív szembenállásra.
A hagyományos létformákat megélők nem éppen az emberiség nagypofájú, idegesen ugráló típusához tartoznak. Megtanulják, megöröklik, és igyekeznek továbbadni mindazt, ami megtartott minket a teremtéstől fogva. Nem feltétlenül kell mindig nekiállni paradicsomozni, ádámévázni, hogy ne csak higgyük, hanem pontosan tudjuk és megértessük, az ember talán legfontosabb lényegi meghatározóját: az anya nő, az apa férfi. Ez annyira magától értetődő állítás, hogy a legújabb időkig igazából senki nem vonta kétségbe igazát.
Diadalmasan felvilágosult jelenünkben azonban jórészt oda jutottunk, hogy a liberális zászlóba kapaszkodók millió féle más elképzelést sikoltoznak a fülünkbe az ember és a család mibenlétét illetően. Annyira össze van már maszatolva mindenféle genderügyeskedéssel a világunk, hogy nem is csodálkozunk azon, amikor például előáll a Szivárványcsaládokért Alapítvány Haas Sebastian nevű képviselője, és elénk rakja a hozzá hasonlóan gondolkodók, azaz a szélsőliberális elméletgyártók mondatait az lényegünket illetően: „Mi emberek időnként összejövünk, időnként megházasodunk, időnként nem. Időnként akarunk gyereket, időnként nem. Időnként elválunk, időnként nem. Időnként betegséggel élünk, időnként nem, időnként a gyerekünk beteg, időnként nem és időnként azonos nemű a szerelmünk, időnként nem. Ilyen a világ, és mindig is ilyen volt… Egyre szűkül a család fogalma, és egyre határozottabban, konkrétabban akarjuk definiálni azt. Ezzel párhuzamosan pedig fut a valóság, ahogyan tényleg élünk, ahogy egyre sokszínűbbek a családformák. Mi ezt az aránytalanságot akartuk helyreállítani, hogy a közbeszéd szintjén megjelenő látszólagos homogenitás helyett beszéljünk arról, ami valóban zajlik körülöttünk.”
Ennél világosabban ritkán adják a liberális gondolkodásmód iránt érdeklődők tudtára, hogy mi is ennek a világképnek a lényege. Az időnkéntiség. A sem nem így, sem nem úgy nyammogás. A mindig, minden és mindenki viszonylagosságának pokolbüdöse. Hogy a nő nem feltétlenül anya, a férfi meg már miért is lenne apa. Aki meg mindezt nem így gondolja, az maradi, buta, vidéki és fogatlan fideszes. Nem illik bele a haladó szellem zászlóvivőinek csapatába.
Ez a derék Sebastian azért annyit elért, hogy időnkéntes mondatait nézegetve ráébredhetünk arra, hogy mennyivel egyszerűbb és tisztább, ha úgy tetszik könnyebb konzervatívnak, mint liberálisnak lenni. Már csak azért is, mert ami bennünk visszhangzik, ami nem időnkénti, az a teremtett világ törvényeinek lényege.
A szerző író
