Tom Cruise szintet lépett

A 61 éves Tom Cruise-nak új barátnője van, méghozzá egy 25 évvel fiatalabb orosz előkelőség, Jelszina Harjova.

Objektum doboz

A hírek szerint a Top Gun sztárja az elmúlt hónapokban egyre közelebb került a 36 éves nőhöz, olyannyira, hogy Jelszina két gyermekét is megismerte már – árulta el egy forrás exkluzívan a Page Sixnek.

„Jelszina környezetében köztudott, hogy ő és Tom most már egy párt alkotnak. Az elmúlt hetekben nagyon közel kerültek egymáshoz, de nagyon ügyelnek arra, hogy ne fotózkodjanak együtt, mert meg akarják őrizni a magánéletüket. Tom már Jelszina gyerekeivel is találkozott.”

Objektum doboz

Jelszinának egy fia és egy lánya született az orosz oligarcha és gyémántkereskedő Dimitry Tsvetkovtól. Az egykori pár 2021-ben vált el, szakításuk pedig rögtön a címlapokra került, miután olyan vagyoni kérdésekről kellett dönteniük, mint az angliai Surrey-ben lévő kastélyuk, öt londoni lakásuk, Bentley-jük, Ferrarijuk, Cartier-ékszereik, valamint Pierre-Auguste Renoir- és Marc Chagall-műalkotásaik. Az exek emellett több, egyenként több mint húszmillió dollárt érő villán osztoznak az Egyesült Királyságban, valamint Dubajban és Cipruson.

Tsvetkov a Daily Mailnek elmondta, hogy a válásuk 150 millió fontba (~66 milliárd forint) került neki.

Cruise 1987 és 1990 között Mimi Rogers, 1990 és 2001 között Nicole Kidman, 2006 és 2012 között pedig Katie Holmes színésznőkkel volt házas.

A gyakorló szcientológus három gyermek édesapja: Kidmannel közös lánya, a 30 éves Bella és a 28 éves Connor fia, míg Holmesszal közös lánya, a 17 éves Suri.

Elolvasom a cikket