Szijjártó: Mielőbb szűkíteni kell a politikai kommunikáció és a valóság között tátongó szakadékot

MH/MTI
2024. február 21. szerda. 14:37

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Indiai Ipari Konföderáció üzleti és fenntarthatósági konferenciájának miniszteri szintű plenáris ülésén mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos nehézségeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a világ jelenleg minden túlzás nélkül a veszélyek korát éli, a globális gazdaság pedig az elmúlt időszakban több alkalommal is teljesen a feje tetejére állt, aminek nyomán új rend van kialakulóban.

A koronavírus-világjárvány nyomán ellátási láncok szakadtak meg, gyárak zártak be. Az ukrajnai háború és az amiatt elrendelt szankciós rezsim részben ellehetetlenítette az eurázsiai együttműködést, illetve felszámolta az olcsó orosz energiahordozók és a fejlett nyugati technológiák kombinációjára alapozott növekedési modellt – sorolta.

Utóbbival kapcsolatban pedig rámutatott, hogy számos európai állam mára alternatív forrásból vásárol energiahordozókat, vagy épp harmadik szereplőkön keresztül Oroszországból.

Érintette a közel-keleti konfliktus gazdasági mellékhatásaként a Szuezi-csatorna megbénítását is, amely kiszámíthatatlanná, hosszabbá és drágábbá tette a kelet-nyugati áruszállítást.

Kiemelte: Európának egyértelműen nincs szüksége újabb külső faktorra, amelynek nyomán ismételten megugorhatnak az árak a korábbi egekbe szökő inflációt követően.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy mindezek a konfliktusok és feszültségek azzal a jelentős veszéllyel járnak, hogy a világ újfent a blokkosodás útjára fog lépni, márpedig ezen Közép-Európa rajtaveszített a múltban, Magyarország is negyven évet vesztett „a Kelet által elnyomva, a Nyugat által elhanyagolva”.

Hazánk ezért továbbra az összeköttetések mellett szólal fel a blokkosodás helyett – mondta.

Hozzátette, hogy két főbb feltétele van annak, hogy beköszönthessen a konnektivitás időszaka, s egyik sem egyszerű: az egyik a kölcsönös tisztelet visszahozása a nemzetközi politikába, a másik pedig, hogy a józan ész és a racionalitás felváltsa a képmutatást és a gyakorlati kérdések átideologizálását.

„A politikai kommunikáció és a valóság között tátongó szakadékot gyorsan és jelentősen szűkíteni kell, mert jelenleg ez túl széles” – fogalmazott.

A miniszter erre három példát hozott. Egyrészt, hogy egyes európai kollégái a keleti és nyugati gazdaság szétválasztásáról beszélnek, miközben az európai autóipar legnagyobb vállalatai mára teljesen függővé váltak a keleti beszállítóiktól. Másrészt az orosz kőolajimport tilalmára is kitért, aláhúzva, hogy az orosz import részaránya Indiában 0,2 százalékról 30 százalékra nőtt, miközben Európa az indiai kőolaj legfőbb vásárlójává lépett elő.

Ezenfelül tudatta, hogy Oroszország vált az Egyesült Államok első számú uránbeszállítójává, miközben továbbra is erős a nyomás az oroszokkal folytatott nukleáris együttműködés beszüntetése érdekében.

Közölte, hogy az idei magyar európai uniós elnökség alatt a kormány elő szeretné mozdítani az Indiával való gazdasági együttműködést. Tájékoztatása szerint cél a szabadkereskedelmi tárgyalások újraindítása, valamint az egyeztetések megkezdése a beruházásvédelmi megállapodásról és a földrajzi árujelzőkről.

Elolvasom a cikket