10 étel, amit semmiképpen se tároljon a hűtőben

Gyakori jelenség, hogy hazaérünk a boltból, és azoknak az élelmiszereknek a többségét, amit nem fogyasztunk el rögtön, de nem is fagyasztunk le, csak bedobjuk a hűtőbe. Ez teljesen jó ötletnek tűnik például a húsok, a felvágottak esetében, de mi a helyzet mondjuk a paradicsommal, a hagymával vagy az almával? Ezeknek bizony nem tesz jót ha a hűtőben tároljuk őket.

1. Paradicsom

A hidegtől a paradicsomnak lisztes állaga a lesz és még teljesen ízetlenné is válhat, sőt, a vitamintartalma is igencsak megcsappanhat. A legjobbat akkor tesszük, ha a konyhapulton, egy jól szellőző edényben vagy kosárban tároljuk.

2. Burgonya

Ki gondolta volna, ugye? Bizony, a krumplinak sem tesz jót a hideg, az íze édeskés lesz, az állaga pedig gumiszerű, így a saját dolgunkat nehezítjük meg, ha a hűtőben tároljuk. Helyette inkább keressünk neki valami száraz, hűvös helyet.

3. Hagyma

A burgonyához hasonlóan a hagyma is a száraz, hűvös helyet kedveli, a hangsúly most a szárazon van – éppen ezért nem jó ötlet a hűtőbe tenni, pláne nem zacskóban, abban ugyanis bepenészedik.

4. Alma

Az almára is igaz, ami a paradicsomra: a hűtőben ízetlen lesz és a vitamintartalmának is lőttek. Éppen ezért semmiképp se tegyük a hűtőbe. A friss alma simán eláll a konyhapulton egy hétig.

5. Kenyér

Csak a hűtőbe ne! A hűtő kiszárítja a kenyeret, így oda lesz a finom, puha belső. Ha túllőttünk a célon a pékségben és több kenyeret vettünk, mint amennyit kellett volna, akkor inkább még frissen fagyasszuk le azt, amit várhatóan nem eszünk meg egy-két nap alatt. A kenyeret a fagyasztóból kivéve elég néhány percre bedobni a sütőbe, és olyan lesz, mintha épp akkor sütötte volna a kedvenc pékünk.

6. Paprika

A paprika nagyon jó C-vitamin forrás, a hűtőben tárolva viszont sokat veszíthet ebből. Néhány napig a konyhapulton is eláll, de ha huzamosabb ideig nem használjuk fel, akkor a legjobb, ha száraz, hűvös helyen tároljuk.

7. Méz

A méznek sem tesz jót a hűtő, hideg helyen ugyanis kikristályosodik és megkeményedik. Akkor teszi vele a legjobbat, ha konyhapulton tartja, nem fog megromlani.

8. Banán

Gyakran előfordul, hogy a banánokat egy ideig a konyhában a pulton, vagy az étkezőasztalon tároljuk, és amint egy picit barnulni kezd, bedobjuk a hűtőbe. Nos, a banán nem fog kevésbé barnulni, ha hűtőbe tesszük, sőt. Ráadásul még az íze és az állaga is megváltozik, szóval hagyjuk csak simán szobahőmérsékleten.

9. Csokoládé

Főleg nyáron tűnik logikus lépésnek, hogy hűtőbe tesszük a csokit, megelőzve ezzel az olvadást. De van egy rossz hírünk: az ízének egyáltalán nem tesz jót, magába szívja a szagokat és még a textúrája is megváltozik. A hidegben ugyanis kiülhet a cukor a tetején, amitől kifehéredik és elveszíti a fényességét is.

10. Olívaolaj

Semmi oka sincs annak, hogy az olívaolajat hűtőben tároljuk. A hidegben ráadásul besűrűsödik, így az állagának annyi. A legjobb zárható üvegben sötét, száraz helyen tárolni.

Elolvasom a cikket