Bár vitamin, de túlzott bevitele árthat

A B3-vitamin, avagy a niacin egy vízben oldódó vitamin, amely számos élelmiszerben természetes módon megtalálható – írja a Házipatika. Ugyanakkor az orgánum cikkében emlékeztetnek, hogy a niacinhiány súlyos megbetegedéshez, pellagrához vezet, amely főként éhínséggel sújtott területeken fordult és fordul elő olykor ma is.

Mint az a Clevelandi Klinika közleményében olvasható, korábbi kutatásokból kiderült, hogy a niacin elősegíti az úgynevezett „rossz” koleszterin szintjének csökkentését a szervezetben. Ennek ellenére sosem tudták igazolni, hogy e vitamin valóban védené a szív- és érrendszert, sőt, egyes vizsgálatok kifejezetten negatív hatást mutattak ki vele kapcsolatban.

Sőt, mint több mint négyezer amerikai és európai nő és férfi vérplazmamintáival folytatott vizsgálatok nyomán kiderült, a túlzott niacinbevitel fokozza a szívinfarktus, a stroke és a korai elhalálozás veszélyét. Ennek oka, hogy az emberi szervezet a felesleges B3-vitamint lebontja, aminek során olyan bomlástermékek vagy metabolitok keletkeznek, amelyek gyulladéskeltő hatást fejtenek ki az erekben.

Elolvasom a cikket