MH/MTI
2024. február 22. csütörtök. 13:47
A címvédő fővárosi zöld-fehérek ma, csütörtök este az Olimpiakoszt fogadják a Konferencia-ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc visszavágóján, melyet egygólos hátrányból várnak. A Ferencvárosnak ugyanakkor sok ideje nem lesz a pihenésre, a görögök elleni meccs után azonnal készülniük kell a derbire, amely a 237. élvonalbeli összecsapásuk lesz az ősi riválissal szemben.
Az örökmérleg 116 FTC-siker és 61 újpesti győzelem mellett 59 döntetlent mutat, az utóbbi csaknem egy évtizedben viszont nyomasztó a zöld-fehérek fölénye, legutóbb ugyanis 2015 decemberében nyertek bajnokin a lila-fehérek. Pályaválasztóként ennél is régebben, 2014. szeptember 21-én győzött az Újpest, amely azóta saját közönsége előtt is legfeljebb döntetlent tudott elérni a Ferencvárossal szemben.
A tulajdonosváltás folyamatának kellős közepén lévő IV. kerületi együttes irányítását február elején Mészöly Géza vette át, és az 56 éves szakember a klub honlapjának nyilatkozva azt ígérte, „bátor és harcos” csapat fut majd ki vasárnap este a Szusza Ferenc Stadion gyepére.
„Érezhető, hogy egy derbihét közepén vagyunk, és szeretném, ha mindenki, a külföldi játékosok is tisztában lennének azzal, milyen mérkőzés előtt állunk, és mit jelent ez az Újpestnek. Megpróbáljuk azt visszaállítani, ami Diósgyőrben működött, de nemcsak a játékosok a pályán, hanem a kispadon az edzők és a teljes stáb is azon lesz, hogy egy sikeres Újpestet láthassanak a szurkolók” – fogalmazott Mészöly, akinek vezérletével Diósgyőrben 2–1-re nyert az együttes, majd a legutóbbi fordulóban 1–0-ra kikapott Kecskeméten.
A Ferencvárosnál egy mérkőzéssel többet játszva egypontos különbséggel éllovas Paks az előző körben ritkán látható körülmények között, kétgólos előnyről szenvedett 4–3-as vereséget hazai pályán az élvonalban maradásért küzdő Zalaegerszegtől. Bognár György vezetőedző tanítványai máris javíthatnak, mivel az otthon sorozatban három vereségnél járó, utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárda vendégei lesznek.
A fordulót nyitó péntek esti összecsapáson a sereghajtó Mezőkövesd a hetedik MTK-hoz látogat, a harmadik Fehérvár pedig majd szombaton lép pályára Miskolcon, a nyolcadik DVTK stadionjában.
A négy élvonalbeli meccs óta veretlen Zalaegerszeg ezúttal az előző idényben ezüstérmes, jelenleg ötödik Kecskemétet fogadja, Debrecenbe pedig az MTK-t múlt vasárnap 6–1-re kiütő Puskás Akadémia utazik.
OTP Bank Liga, 22. forduló:
—————————
péntek:
MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
szombat:
Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE 12.30
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 15.00
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 17.30
vasárnap:
Kisvárda Master Good–Paksi FC 15.00
Újpest FC–Ferencvárosi TC 17.30
A tabella:
1. Paksi FC 21 13 4 4 39–26 43 pont
2. Ferencvárosi TC 20 13 3 4 52–22 42
3. Fehérvár FC 21 12 3 6 42–28 39
4. Puskás Akadémia FC 21 9 7 5 36–24 34
5. Kecskeméti TE 21 9 3 9 31–31 30
6. Debreceni VSC 21 8 5 8 30–28 29
7. MTK Budapest 21 8 4 9 26–41 28
8. Diósgyőri VTK 20 7 4 9 30–34 25
9. ZTE FC 21 7 4 10 30–41 25
10. Újpest FC 21 7 3 11 27–42 24
11. Kisvárda Master Good 21 5 2 14 23–35 17
12. Mezőkövesd Zsóry FC 21 4 4 13 19–33 16