G20-as csoport: az ENSZ reformját sürgeti a soros elnök Brazília

MH/MTI
2024. február 22. csütörtök. 7:37

A világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20 külügyminiszteri találkozója megnyitóján Rio de Janeiróban Mauro Vieira elmondta, hogy egyes tanulmányok szerint a világban jelenleg is több mint 170 helyen folynak harcok.

Szorgalmazta azt is, hogy a hadi fejlesztésekre szánt hatalmas összegeket fejlesztési programokhoz irányítsák át.

A latin-amerikai ország elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva már korábban reformok megfontolását sürgette, az ENSZ mellett pedig a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és nemzetközi bankok átalakítását nevezte meg fő prioritásként, ahol szerinte a fejlődő országoknak nagyobb képviseletre van szükségük.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsával (BT) kapcsolatban Lula többször hangoztatta, hogy fontolóra kéne venni más, például latin-amerikai és afrikai országok, valamint Németország és Japán felvételét is a szervezetebe, illetve a vétójog megszüntetése mellett szállt síkra.
„Nem vétózhatja meg egyetlen ország azt a döntést, melyet az összes többi tagország elfogadott” – szögezte le.

A héten indult találkozón a tárcavezetők várhatóan a globális szegénységet, a klímaváltozást és a világszerte növekvő politikai feszültséget vitatják meg.

Elolvasom a cikket