Tavasszal bemutatkoznak az MMA ösztöndíjasai

Az idei kiállítás, amely iski Kocsis Tibor és Szentgyörgyi Szandra kurátorok közös munkája, egy képzeletbeli utat nyit meg, ahol a különböző művészeti területek között létrejött mikro- és makronarratívák mentén végighaladva, a látogató felfedezheti a Kárpát-medencei vizuális kultúra új horizontjait. – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Mint iski Kovács Tibor kiemelte, hogy az idei képzőművészeti alkotások jellemzője a határátlépés, és látszik, hogy új dialektus van születőben. Példának egy olyan alkotást hozott fel – név nélkül – amelyben keverednek a figurális elemek és az op-art stílusjegyei.

iski Kocsis tibor kurátor, Kiss János , az MMA alelnöke és Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója

iski Kocsis tibor kurátor, Kiss János , az MMA alelnöke és Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója

Fotó: Török Péter

A kurátortól megtudtuk azt is, hogy az érdeklődők olvasósarokban ismerhetik meg az irodalmi és művészetelméleti tagozat ösztöndíjasainak műveit, ezáltal is teljesebb képet kapva a kortárs ötven év alatti magyar alkotók programjáról, szellemi és érzelmi hátteréről, inspirációinak forrásairól az MMA székháza 6. emeleti kiállítótereiben.

Kiss János, az MMA alelnöke azt emelte ki, hogy az MMA 2018-ban indult Művészeti Ösztöndíjprogramja töretlen sikernek örvend a művészek körében, 2023-ban közel tizenháromszoros túljelentkezés mellett 1264 pályázatot adtak be. A nyertesek között szép számmal akadnak határainkon túli művészek is.

A hároméves ösztöndíjas időszak a fiatal és középgenerációs művészek, művészetelméleti írók részére megteremti a lehetőséget kutatási tervük megvalósítására, művészi tevékenységük fejlesztésére és kiteljesítésére. Mint mondta, nem csak az a pályázatok célja, hogy az ötven év alatti művészek lehetőséget kapjanak nagyobb ívű alkotások létrehozására, hanem az is, hogy ezek a művészek megismerjék egymást, és együttműködjenek, idővel pedig közülük is kerüljenek ki köztestületi tagok.

Az ösztöndíj három éve után az MMA még további támogatást nyújt az alkotóknak abban, hogy műveiket rendezvényeken, fesztiválokon bemutassák és népszerűsítsék.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az Essentia Artis kiállítással és programsorozattal párhuzamosan 2024. február 26. és április 2. között ismét lehet pályázni a 2024-2027-os időszakra szóló MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra.

Csáji László Koppány, a művészeti ösztöndíjprogramot lebonyolító MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) lapunk kérdésére elmondta, hogy az ösztöndíjasok a sokszínűségükkel, sokhelyszínűségükkel, hasonlóságaikkal, különbségeikkel együtt is a Kárpát-medence illetve a Közép-Európa művészetét képviselik, és pont a köztük levő kis különbségek azok, amelyek miatt érdekesebb lehet egy párizsi műgyűjtőnek egy magyar művész alkotása, mint például egy osztráké.

Török Máté Babits Mihály Zsoltár gyerekhangra című versét énekli a sajtótájékoztatón . Március 23-án mutatja be új albumát a Pesti Vigadóban

Török Máté Babits Mihály Zsoltár gyerekhangra című versét énekli a sajtótájékoztatón . Március 23-án mutatja be új albumát a Pesti Vigadóban

Fotó: Török Péter

Az összehangolódás érdekében tavaly Debrődön rendeztek tábort az ösztöndíjasok számára az MMA miskolci tagozata szerevezésében, ahol szlovák, lengyel, cseh, ukrán művészekkel is találkozhattak.

Csáji László Koppány emlékeztetett arra, hogy az első Essentia Artist tavaly márciusban rendezték meg, mint mondta, az idei azonban a fokozott érdeklődésre tekintettel május 7-ig látogatható lesz.

A márciusi rendezvények kapcsán megtudtuk azt is, hogy a„FolkulTúra–Kalandozás a népművészet világában”, aSzinpadOn–Reflektorfényben a színház-, cirkusz- és filmművészet”és aBébikönnyűtől BartókigKoncertmaraton kicsiknek és nagyoknak című tematikus napok a Duna-parti Tündérpalotán belül a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon, a Makovecz teremben és a Díszteremben, valamint a 6. emeleti kiállítóterekben valósulnak meg.

Az Essentia Artis összművészeti programsorozat első tematikus napján FolKultúra- Kalandozás a népművészet világában – március 23-án népművészeti kiállítás nyílik meg.

A családok húsvét- és tavaszváró kézműves foglalkozáson és akvarellfestés-workshopon vehetnek részt. A keresztény egyházi ünnepek dallamai és játékai közül nagyböjti és húsvéti népénekekkel és népzsolozsmával eleveníti fel az ünnepek hangulatát Medgyesy- Schmikli Norbert, Bárdosi Ildikó népdalénekes pedig különböző női sorsokat mutat be a balladákon keresztül.

Török Máté – a Misztrál együttes tagja – zenés könyvbemutatója keretében a kötetben megszólított verséneklők, énekmondók közül többek közt jelen lesz Huzella Péter, a Kaláka együttes és Sebő Ferenc is. Este táncházat tart a Góbé Folkside, a tánctanítást Berecz István néptáncos vezeti.

SzinpadOn-Reflektorfényben címmel március 24.-én a színház, a film és a cirkusz világa kerül központba. A gyermekek cirkuszművészeti workshop keretein belül leshetnek be a szórakoztatás kulisszatitkaiba Egyed Brigittával, de a nap folyamán akár szinkronszínészként is kipróbálhatják magukat és az olimpikonok bőrébe bújhatnak B. Nagy Ervin animációs filmjeinek segítségével.

Dokumentumfilm mutatja be a magyar származású William Fox és Adolph Zukor személyes történetét. A rövidfilm egyedülálló időutazást kínálva repíti vissza a nézőt a századfordulós Európába és az Egyesült Államokba, megidézve Hollywood hős- és aranykorát. A nap végén egy különleges technikával készült dokumentumfilm ismerteti meg a közönséggel a II. világháború alatt embereket mentő katolikus papnövendék, Baranski Tibor életét.

Bébikönnyűtől Bartókig – Koncertmaraton kicsiknek és nagyoknak címmel március 27-én a zenéé a főszerep. A legkisebbeket Dávid Ádám Zoltán, Kárász Eszter és Bata István zenés régi és új mondókákkal várja. Este Balogh Vera fuvolaművész Verebi Végh Ignác kottatárából két unikális fuvolanégyes újkori bemutatójával készül, amelyek a TRAVERATA kvartett előadásában szólalnak meg korhű hangszereken.

Osztrosits Éva Mozart-művet játszik a sajtótájékoztatón - kísér:

Osztrosits Éva hegedűművész Mozart-művet játszik a sajtótájékoztatón – kísér: Csaba Domonkos zongoraművész

Fotó: Török Péter

A program második részében Osztrosits Éva hegedűművész Veress Sándor és Bartók Béla kamaramuzsikáiból válogat. A nap zárásaképpen ESSZENCIÁKcímmel Bella Máté és Kutrik Bence vonószenekari koncertjére kerül sor. A vonószenekari kompozíciók a Danubia Zenekar előadásában szólalnak meg.

A 2024. március 1 – május 7. között zajló ESSENTIA ARTIS programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A tematikus programokra jelentkezők a tárlatot az esemény napján ingyenesen tekinthetik meg. Részletes információ: www.essentiaartis.com

Elolvasom a cikket