„Több mint százezer ukrán katona van a fehérorosz határnál”

MH/MTI
2024. február 22. csütörtök. 18:02
Frissítve: 2024. február 22. 18:07

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter csütörtökön azt állította egy tévéinterjúban, hogy Ukrajna 112-114 ezer fős csapásmérő erőt összpontosított a fehérorosz határhoz, egyúttal kilátásba helyezte, hogy „teketóriázás nélkül” lelövik a NATO-gépeket, ha megsértik a Fehérorosz Köztársaság légterét.

A tárcavezető erről a Rosszija 24 orosz tévécsatornának beszélt. Kijelentette, hogy a több mint százezer fős ukrán haderőből szerinte mindössze csak 17 ezer főt használnak közvetlenül a határ védelmére. Úgy vélte ugyanakkor, hogy egyelőre nem szükséges katonai erőket vezényelni az ukrán határhoz a fehérorosz oldalon. Szavai szerint most a legnagyobb veszélyt országára nézve az „Ukrajnából érkező szabotázscsoportok” jelentik.

A fehérorosz miniszter azt is elmondta, hogy a Nyugat állítólag katonai műveletre készül, és objektumok felderítését végzi Fehéroroszország területén. „Tudjuk, ki ellen irányulnak ezek a katonai műveletek. Folyamatos felderítés zajlik minden formában, rádiótechnikával, repülőgépekkel és drónokkal. Naponta öt-kilenc bevetést hajtanak végre” – fejtegette, hozzátéve hogy a „Nyugat” űrfelderítést is végez országa fölött, ami azt mutatja, hogy „ aktívan érdeklődik” a fehérorosz katonai támaszpontok és létesítmények iránt.

Hrenyin előrebocsátotta, hogy Fehéroroszország le fogja lőni a NATO-gépeket, ha – mint állította – továbbra is megsértik Fehéroroszország légi határait. Elmondta még, hogy a tervek szerint 2025-ben Fehéroroszország és Oroszország közös hadgyakorlatot tart Fehéroroszország területén.

Elolvasom a cikket